Újra elővette a kormány a nemzeti alkoholpolitika kidolgozását, a javaslat elkészítésén túl azonban nem várhatunk konkrét intézkedéseket a választások előtt - írja a Magyar Hírlap.
Újra elővette a kormány a nemzeti alkoholpolitika kidolgozását, a javaslat elkészítésén túl azonban nem várhatunk konkrét intézkedéseket a választások előtt – írja a Magyar Hírlap.
Két év után ismét előkerült egy nemzeti alkoholpolitika kidolgozása, melynek koncepcióját a napokban tette le Kökény Mihály asztalára az Országos Addiktológiai Intézet. Az intézetnek nem kellett ezen sokat dolgoznia, mivel már 2004-ben elkészítette a szükséges háttéranyagot.
Az addiktológiai intézet vezetőjének becslése szerint évente 1 mrd forintra lenne szükség a programhoz.
Egy nemzetközi felmérés szerint hazánk élen áll az alkoholfogyasztás okozta halálozások számában, az évente megivott egy főre jutó tisztaszesz (10.2 l) mennyiségével pedig a világon 10-edikek vagyunk.
A teljes tiltás természetesen nem jöhet szóba, azt azonban elképezelhetőnek tartják a javaslat kidolgozói, hogy korlátozzák az alkoholhoz való hozzáférést.
A javaslatok között szerepel többek között az árusítóhelyek számának csökkentése, az alkoholos italok reklámozásának szigorítása, illetve annak feltüntetése az üvegen, hogy milyen káros hatásai lehetnek az adott italnak.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
- A külföldi kampánypénzek felhasználása rossz - Nézőpont-felmérés
- Magyarország stratégiai partnerének nevezte Grúziát a honvédelmi miniszter
- Júliusban indul a paksi bővítés előkészítő munkálatainak újabb fázisa - napinfó
- Régen minden jobb volt, itt a nagy beismerés a Túró Rudikról
- Váratlanul Kijevbe látogatott a brit külügyminiszter - videó
- Újabb pedagógus tüntetés volt Budapesten
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


