A British Automobile Association jóvoltából havonta alkalmunk nyílik körülnézni a világ számos országának benzinkútjain, így elhelyezhetjük a hazánkban kialakult üzemanyagárakat nemzetközi viszonylatban.
A britek havi két mintavétel alapján átlagolnak, majd az így kapott értékeket egy aktuális font árfolyammal saját fizetőeszközükre konvertálják. A kutatás, jellegéből adódóan természetesen torzíthat, így nem is elsősorban az abszolut összegekre érdemes figyelni, sokkal inkább az arányokra és a rangsorra.
Mint látható, hazánk az ólmozatlan benzin átlagárát illetően a középmezőnyben foglal helyet, érdekes azonban, hogy a britek adatai szerint drágább nálunk a diesel a benzinnél, ami a statisztikák szerint nem túl sok országban fordul elő.
Nem okozott meglepetést, hogy az Egyesült Államokban a legolcsóbb a tankolás, bár az amerikai autósok is egyre nagyobb figyelmet fordítanak az üzemanyaghatékonyságra, ami a távol-keleti versenytársaik malmára hajtja a vizet. (Mint ismeretes az amerikai autógyártók szinte hónapról hónapra teret veszítenek hazai piacukon is az ázsiai konkurensekkel szemben.)
A lista végén sem történt változás: Hollandián történő átutazásunkkor továbbra is jobban megéri még a határ előtt tankolni.
Az alábbi táblázatban az eredetei adatokat 365 forint/font-os árfolyammal számítottuk át:

Gigateszten 37 márka fej- és fülhallgatói: ezek most a legjobb vételek, ha minőségit akarsz magadnak
37 márka 124 fej- és fülhallgatóját – 91 fülhallgató, 33 fejhallgató – vizsgálta a Tudatos Vásárlók Egyesülete.








