Vádat emeltek vesztegetés miatt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt jogi igazgatója és egy másik személy ellen.
Vádat emeltek vesztegetés miatt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt jogi igazgatója és egy másik személy ellen.
A KVI vezető beosztású dolgozója két nagy értékű Audit kért az autógyártól egy szerződés létrejöttéért – mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A volt jogi igazgatót állami szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetés miatt tettesként, egy másik személyt pedig, aki az autók átvételében működött volna közre, bűnsegédként vádol a Fővárosi Főügyészség a Fővárosi Bírósághoz a napokban benyújtott vádiratában – közölte Varga Jenő.
Az eljárás adatai szerint szeptemberben az Audi gyár munkatársa feljelentést tett azért, mert amikor a cég állami földterületet kívánt vásárolni, a KVI akkori jogi igazgatója egzisztenciális biztosítékként két nagy értékű Audi személygépkocsit kért. A feljelentés nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda megindította a nyomozást, az autók átadására már nem került sor.
Októberben őrizetbe vették a jogi igazgatót és a másik személyt, aki az autók átvételében közreműködött volna. Rövidesen mindketten előzetes letartóztatásba kerültek. Az Audi gyár az ügy felderítése érdekében együttműködött a hatóságokkal – jegyezte meg az ügyészségi szóvivő.
Amennyiben a vádlottak bűnösségét a bíróság bizonyítottnak találja, a vádbeli minősítés alapján akár öt évig tartó szabadságvesztés is kiszabható. (MTI)
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








