Egyelőre senki sem állt elő javaslattal a közrádiónál keletkezett káosz megoldására, az elnökség tagjai között nincs egyetértés arról, ki jogosult meghosszabbítani az év végén lejárt vezetői mandátumokat. Szakértők szerint a közmédium a működésképtelenség felé sodródik.
Egyelőre senki sem állt elő javaslattal a közrádiónál keletkezett káosz megoldására, az elnökség tagjai között nincs egyetértés arról, ki jogosult meghosszabbítani az év végén lejárt vezetői mandátumokat. Szakértők szerint a közmédium a működésképtelenség felé sodródik.
A közrádiót a működésképtelenség fenyegeti, a Magyar Rádió (MR) két alelnökétől ugyanis megvonta a kuratórium az elnökség által az elnöki jogkörök gyakorlására adott eseti felhatalmazást. Ezért nincs döntés a műsorújság kinyomtatásáról és az is csak az Antenna Hungária jóindulatán múlik, hogy egyáltalán szól a rádió, hiszen a műsorszórásról jogkör híján nem szerződött vele senki.
Így fordulhatott elő az is, hogy negyedik munkanapját kezdi meg megbízás és vezetői jogkör nélkül a Petőfi adófőszerkesztője és helyettese, a Bartók és a Kossuth adófőszerkesztő-helyettese valamint a művészeti főszerkesztő és helyettese, több beosztott munkatárs is.
Az MR kuratóriumának MSZP által jelölt elnöke, Gellért Kis Gábor elmondta: várja a helyzet megoldását célzó javaslatokat, egyelőre azonban nem érkezett hozzá egy sem. Mint mondta: néhány elnökségi tag és egyes civil kurátorok okolhatók azért, hogy a rádió két alelnöke esetenként nem gyakorolhat elnöki jogköröket.
Szadai Károly, a kuratórium Fidesz által jelölt elnökhelyettese szerint a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratóriumnak kell eldöntenie, hogy ad-e felhatalmazást az alelnököknek a megbízatások meghosszabbítására.
Sarkady Ildikó médiajogi szakértő úgy véli: mivel az MR működőképessége veszélyben forog, és a kuratórium nem ura a helyzetnek a törvényesség védelme érdekében az ügyészség léphet fel.
A Legfőbb Ügyészség szóvivője közölte: amennyiben a kuratóriumból vagy az MR Rt-től az arra jogosultak - például az Ellenőrző Testület vagy a Felügyelő Bizottság - törvényességi felügyeletet kérő beadvánnyal fordul a vádhatósághoz, vizsgálatot indítanak (forrás: Népszava)