Már 40 százalékkal kevesebb gáz érkezik hazánkba Oroszországból. Ferencz I. Szabolcs a Mol kommunikációs igazgatója elmondta: már nemcsak az Ukrajnából közvetlenül érkező vezetéken érkezik kevesebb földgáz, hanem a hazánkat Szlovákián, majd Ausztrián keresztül elérő HAG vezetéken is. A jelentős, 40 százalékos kiesés okáról az igazgató egyelőre nem tudott nyilatkozni; korábban minden forrás azt közölte, hogy az legfeljebb a gázbehozatal 25 százaléka lehet.
Közben Moszkvában bejelentették: a Gazprom befejezte az Ukrajnának szánt gáz csapjainak elzárását, de az európai exportennyiséget továbbra is hiánytalanul szállítják Ukrajna felé. Szergej Kuprjanov szóvivő azt közölte, hogy moszkvai idő szerint délre kiderül, hogy Ukrajna megcsapolja-e a tranzitgázt. Viktor Juscsenko ukrán elnök ismét megerősítette: országa nem nyúl hozzá az áthaladó földgázhoz.
Az eddig érkezett jelzések szerint Magyarországon kívül Lengyelország, Szlovákia és Ausztria is kevesebb földgázt kap az orosz óriáscégtől.
Ukrajna eddig ezer köbméterenként 50 dollárért kapta az orosz gázt, és legfeljebb 80 dollárt tart elfogadhatónak 2006-ban, még az „európai árképzés" Ukrajnára alkalmazott módszerével is. A Gazprom csaknem ötszörös árat, 230 dollárt követel. Viktor Juscsenko szerint politikai nyomásgyakorlásról van szó, ennek ellenére az ukrán államfő ismételt tárgyalást ajánlott Putyin elnöknek.
(forrás: fn.hu)
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 23.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 21:55

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 21:23

Agrárszektor | 2026. szeptember 23. 20:29



