Az elmúlt tizenöt esztendő legdinamikusabb évét zárta a parlament - jelentette ki a házelnök. A honatyák idén fogadták el a legtöbb törvényt, nőtt a hozzászólások száma és az ülésidő is. A tavaszi ülésszak január 30-án kezdődik.
Az elmúlt tizenöt esztendő legdinamikusabb évét zárta a parlament - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerdai évzáró sajtótájékoztatóján, megjegyezve, hogy a hangnemmel nem lehet elégedett. A dinamizmus okai között említette, hogy ez volt az első teljes év, amely az Európai Unióban telt. A csatlakozás egyfajta új rendszerváltás kezdetét jelentette, előtérbe került a jogharmonizációs tevékenység, valamint a koncepciók kidolgozása.
A jogharmonizáció mellett a kormányfőváltás, továbbá a kormányzat 100 lépés programja is sokkal dinamikusabb munkát igényelt a parlamenttől, amelyet a házelnök szerint egyszerre lehet vitatkozó és munkaparlamentként jellemezni.
A legtöbb törvény 1990 óta ebben az esztendőben született, összesen 201. Ez megelőzi a korábbi kiemelkedő törvényalkotási évek adatát, 1993-ban például 121, 1997-ben 159, 2000-ben 147 törvényt fogadtak el a honatyák.
A rendkívül aktív parlamenti munkát mutatja, hogy az előző parlamenti ciklus azonos időszakával összehasonlítva a napirend előtti felszólalások 21 százalékkal, az ülésidő 10 százalékkal növekedett, 18 százalékkal több törvényt és 26 százalékkal több határozatot fogadtak el. A dinamizmusra példa a parlamenti vitanapok számának növekedése is, 27 politikai vitát rendeztek 2002 óta, ez összességében kétszer több mint a megelőző ciklusban. A bizottsági ülések száma 50 százalékkal emelkedett.
Szili Katalin a 100 lépés programjával kapcsolatban úgy fogalmazott: a munkaügyi területet, a családokról való gondoskodást, a fiatalok támogatását, az adóterhek csökkentését, a nyugdíjrendszer korrekcióját vagy akár a mezőgazdasági oktatást illető kérdésekben a célokat sikerült megvalósítani.
Kiemelte, hogy idén szeptemberben is megtartották a kárpát-medencei képviselők fórumát; elfogadtak fontos konszenzusos dokumentumokat, egyebek között a határon túl élő magyarokkal foglalkozó kérdéseknek a kampányon kívül helyezéséről.
A házelnök sikeresnek mondta a parlament civil irodájának tevékenységét, idén is meghívtak végzős középiskolásokat parlamenti különórára, és a lobbitörvényről is eredményes konferenciát tartottak. A parlament munkáját 2005-ben is nyitottság jellemezte - tette hozzá.
Reményét fejezte ki, hogy az intenzív parlamenti munka nemcsak mennyiséget, hanem minőséget is jelöl, és az Országgyűlés pozitívan tudta befolyásolni a társadalmi viszonyokat. A házelnök ugyanakkor kijelentette: a hangnemmel nem elégedett, mert azt, ami a parlamentben zajlik, mindenki mintának tekinti. Reményét fejezte ki, hogy kampányidőszak hátralévő rövid ülésszaka emelkedettebb stílust tudhat majd magáénak.
Szili Katalin tájékoztatása szerint január 30-án, rendkívüli üléssel kezdődik a tavaszi ülésszak, amelynek programját a választás időpontját figyelembe véve alakítják majd ki.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
20:02
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 21.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 22.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Szeptember 22.
Az orrszarvúak világnapja
Ajánlatunk
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 22. 19:05

Pénzcentrum | 2026. szeptember 22. 18:15

Agrárszektor | 2026. szeptember 22. 20:34



