Emelkedik jövőre az országgyűlési képviselők fizetése, erről, a 2006. évi költségvetési törvény keretében döntöttek. Az emelést azonban csak április 1-jétől hatják végre, ekkortól a honatyák havi alapdíja az idei 210 ezerről 220 800 forintra nő. - írja a Világgazdaság
Emelkedik jövőre az országgyűlési képviselők fizetése, erről, a 2006. évi költségvetési törvény keretében döntöttek. Az emelést azonban csak április 1-jétől hatják végre, ekkortól a honatyák havi alapdíja az idei 210 ezerről 220 800 forintra nő. – írja a Világgazdaság
Mindennek az az oka, hogy a képviselők fizetését a köztisztviselői illetményalaphoz kötötte a jogalkotó – annak hatszorosában határozta meg az összeget. A koalíciós pártok döntése szerint pedig az illetményalap 2006. április 1-jétől emelkedik öt százalékkal, azaz 35 ezerről 36 100 forintra. Ez az évközi emelés egyébként jövőre az illetményalap 3,1 százalékos növelését jelenti.
A törvény a képviselők egyéb juttatásait is az illetményalaphoz köti. Így például egy bizottsági tagság az alapdíj 40 százaléka, amely tehát jövőre a mai 84 ezer helyett 88 300 forint lesz. Egy bizottsági elnöki poszttal pedig már száz százalékkal emelkedik az alapdíj. A honatyák tehát nemcsak az alapdíjat veszik fel, hanem az országgyűlési tisztségekért járó díjakat is, amelyekkel különböző mértékben – 40-100 százalékkal – nő az alapdíj.
Ha egy képviselő százszázalékos költségtérítési átalányt kap – ez az idén szintén 210 ezer forint –, jövőre már 220 800 forintot tehet zsebre. Az utazási költség térítése függ attól, hogy a fővárosban lakik-e a képviselő, illetve attól, hogy Budapesttől mekkora távolságra. Egy átlagos képviselő bruttó fizetése így – ha juttatása az alapdíjból, egy bizottsági tagságból és százszázalékos költségtérítésből áll – jövő április 1-jétől 529 920 forint lesz, szemben a jelenlegi 504 ezer forinttal. Természetesen vannak ettől eltérő példák is, hiszen előfordul, hogy egy politikus „dupla juttatásos” bizottság tagja, miközben egy másik testület alelnöke vagy akár frakcióvezető-helyettes. Az alapdíj, a pótdíj, az utazásiköltség-térítés mellé még szállásköltséget is elszámolhatnak a képviselők, ez utóbbi az alapdíj 50 százaléka – vagyis az áprilisi emelés után 110 400 forinttal „dobja meg” a fizetést.
Kapcsolódó cikkek:
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
11:33
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 21.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 21.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Szeptember 22.
Az orrszarvúak világnapja
Ajánlatunk
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 22. 11:59

Pénzcentrum | 2026. szeptember 22. 10:03

Agrárszektor | 2026. szeptember 22. 11:28



