A képviselők jó része gyakran nem jelenik meg egy-egy bizottságban, vagy a parlament ülésein. Ha mégis részt vesznek az üléseken, újságot olvasnak vagy sms-eznek. A legtöbben egyéb elfoglaltságaikkal indokolják hiányzásukat, de van, aki beismeri: nem érdekli a dolog. A hiányzásoknak következménye nincs és még a tisztelet- és pótdíjakat is felvehetik a képviselők.
A Magyar Hírlap által megszólaltatott képviselők között mindkét oldalon akadnak olyanok, akik bár részt vesznek az üléseken, az időt újságolvasással vagy sms-ek megválaszolásával töltik, csak az ülésvezető szavazási felszólítására kapják fel a fejüket. Õk rendszerint azzal magyarázzák passzivitásukat, hogy "rossz bizottságba kerültek", és kellő szaktudás híján nem tudnak beleszólni az érdemi vitába.
A többség közülük csak a határozatképesség kedvéért jár az ülésekre, a leleményesebbje azonban a helyettesítéssel él. A házszabály szerint ugyanis bármely képviselő megbízhat egy másikat, aki az ő nevében is szavaz. A megkérdezettek közös vonása, hogy kapásból fel tudnak sorolni fél tucat olyan, ellenkező oldalon ülő képviselőt, aki negligálja a bizottságokat, a távollétre ugyanakkor mindig adott a magyarázat. A leggyakrabban választókerületi, közgyűlési, polgármesteri elfoglaltságaikkal vagy a párhuzamosan zajló másik bizottsággal indokolják a hiányzást, de olyan is van, aki elismerte, hogy nem érdekli a téma, vagy hogy nem egyszerű a kilenc-tíz órai kezdésre vidékről beérnie.
A hiányzásoknak – a plenáris ülések szavazásaival ellentétben – nincs semmilyen következményük. A kétszáztízezer forintos képviselői tiszteletdíját és negyvenszázalékos bizottsági pótdíját az is felveheti, akit csak fehér hollóként látni egy-egy ülésen. Nem veszítik el száz-, illetve nyolcvanszázalékos pótdíjukat azok sem, akik a testületek elnökeként vagy alelnökeként hanyagolják feladatukat. (forrás: Magyar Hírlap)
Kapcsolódó cikkek:
Ki, mennyit keres a parlamentben ?-A neten vannak az adatok !
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
20:02
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 22.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Szeptember 23.
Nemzetközi hulladékgyűjtő nap
Ajánlatunk
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 05:33

Pénzcentrum | 2026. szeptember 22. 19:05

Agrárszektor | 2026. szeptember 22. 20:34



