7 °C Budapest

Az APEH mindenkit utolér

Pénzcentrum
2005. december 19. 10:12

Az evás vállalkozásoknál az állami adóhatóság ellenőrzései során átlagban csaknem 216 ezer forint adókülönbözetet állapított meg. Az evásokat egyébként 2005-ben kiemelt figyelemmel vizsgálta az APEH, s ez várhatóan jövőre is így lesz - tudta meg a Világgazdaság.

Az evás vállalkozásoknál az állami adóhatóság ellenőrzései során átlagban csaknem 216 ezer forint adókülönbözetet állapított meg. Az evásokat egyébként 2005-ben kiemelt figyelemmel vizsgálta az APEH, s ez várhatóan jövőre is így lesz – tudta meg a Világgazdaság.
Az APEH elnöke által még februárban kiadott ellenőrzési irányelv rendelkezett arról, hogy 2005-ben kiemelten ellenőrzik az evás vállalkozásokat. Ennek köszönhetően az idén – november végi adatok szerint – minden 280-290 evásnál történt valamilyen ellenőrzés az állami adóhatóság részéről, amely lényegében azt jelenti, hogy a kiemelt vizsgálati téma ellenére nem túl nagy a valószínűsége annak, hogy egy evásnál megjelenik az adóellenőr.
November végéig ugyanis a több mint százezer evás közül alig 368-at látogattak meg a revizorok, ennek következtében csaknem 80 millió forint volt az általuk megállapított adókülönbözet. Ez annyit jelent, hogy egy vizsgálat során átlagosan mintegy 216 ezer forint volt a megállapított különbözet. Ugyanakkor akadnak olyan vállalkozások, ahol csupán néhány ezer forint az adókülönbözet, de volt olyan is, ahol ugyanez több tízmillió forintra rúgott.
A törvény által kötelezően elrendelt vizsgálatok mellett az adóhivatal úgynevezett saját kiválasztású ellenőrzéseket is végzett, amikor is az előzetes elemzések alapján kockázatosnak ítélt működő evás cégeket ellenőrizték. Ezek az evások általában nem nyújtottak be adóbevallást, vagy tulajdonosaik több vállalkozásban is érdekeltséggel rendelkeztek. Így november végéig 261 evást vizsgáltak, s ennek során alig több mint 20 millió forint volt a feltárt adókülönbözet, vagyis átlagban nem érte el a 80 ezer forintot.
Az új adózók 2005. december 20-ig jelentkezhetnek be az eva törvény hatálya alá. A bejelentést a az erre a célra rendszeresített adatbejelentő nyomtatványon (05103 vagy 05203) kell teljesíteni. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár, az elmulasztása miatt igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. A megtett bejelentést december 20-ig minden további következmény nélkül vissza is vonható.

Az eva-választásra csak akkor kerülhet sor, ha az adózó a bejelentés időpontjában megfelel valamennyi törvényes feltételnek, valamint nincs az állami és az önkormányzati adóhatóságnál, a vámhatóságnál, valamint az illetékhivatalnál nyilvántartott adótartozása. E tényekről a bejelentkezés alkalmával az arra rendszeresített nyomtatványon nyilatkozni kell.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 26. szerda
Emánuel
13. hét
Március 26.
A Lila nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33