A miniszterelnök nem fogadja el az uniós költségvetésről benyújtott második brit javaslatot sem, bár az elsőhöz képest történt előrelépés. A kormány több tagja, a parlamenti alelnökök és frakcióvezetők, valamint az érintett bizottságok elnökei késő estébe nyúló ülésen értékelték a tervezetet.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint "jó irányú, de nem elégséges, ebben a formában nem elfogadható" javaslat az uniós brit elnökség második előterjesztése az EU 2007-2013 közötti költségvetésére. A kormányfő erről szerdán Budapesten beszélt az EU-csúcsot megelőző magyar konzultációs ülésen.
A brit javaslat sem általánosságban, sem részleteiben nem megfelelő, nem tükrözi teljes mértékben a magyar érdekeket - tolmácsolta a kormányfő szavait Baráth Etele európai ügyekért felelős miniszter.
Az Országgyűlés elnöke vezetésével zajlott konzultációs ülésen a miniszterelnök és Baráth Etele mellett részt vett a pénzügyminiszter, a külügyminiszter, a parlament alelnökei, a frakcióvezetők, valamint az érintett bizottságok elnökei.
Az ülésen a miniszterelnök kifejtette: a javaslat semmit nem mozdul el a brit visszatérítés kérdésében, a szövegezés pontatlan, a Magyarországról szóló részben egészen más összegek szerepelnek, mint amit a britek a nap folyamán a sajtó számára közzétettek.
Baráth Etele elmondta: Magyarország azt kérte, hogy 115 euró/fő/év legyen a közép-magyarországi régió támogatása, ami szerepel is az anyagban, ugyanakkor megjelent egy 140 millió eurós tétel a híradásokban, ami jelentősen eltér a Közép-Magyarországra vonatkozó összegtől.
Az európai ügyek minisztere szerint alapvető magyar cél, hogy Magyarország a 2004 és 2006 közötti időszakban kapott támogatási összeg háromszorosát kapja, nettó pozíciója pedig jobb legyen a jelenleginél. Az is kiemelten fontos, hogy a strukturális és a kohéziós alapokból járó összegek tekintetében Magyarország dobogós helyen szerepeljen.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
21:16
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 24.
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 24. 20:58

Pénzcentrum | 2026. szeptember 24. 19:02

Agrárszektor | 2026. szeptember 24. 20:28



