A fiatalok otthonteremtési támogatását 18 milliárd forintra növelte a kormány. Emellett a kabinet úgy döntött, változtat a babakötvényről szóló javaslatán, és százról 120 ezer forintra emelné a támogatást
.
A kormány szerdai döntésével kétmilliárd forinttal növelte a fiatalok otthonteremtési támogatását - jelentette be Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a kormány szerdai tájékoztatóján, hozzátéve: a használt lakások vásárlására szóló támogatás így 18 milliárdot tesz ki.
A Fészekrakóprogrammal kapcsolatban Batiz András kormányszóvivő elmondta: november közepéig mintegy 47 milliárd forint értékben, több mint 18 ezer Fészekrakó-szerződést kötöttek meg a bankok, mely közel 40 ezer érintettet jelent. A kormányszóvivő megfogalmazása szerint a program eddig egy kisvárosnyi embernek segített az otthonteremtésben.
Batiz András elmondta azt is, hogy a kabinet szerdán tárgyalt arról az SZDSZ-es javaslatról, mely megemelné a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek 7, illetve 14 éves korukban juttatott állami támogatás összegét. A döntés értelmében az eredeti 30-30 ezer forint 40-40 ezer forintra emelkedik. Batiz András tájékoztatása szerint a babakötvénnyel kapcsolatban a jövő hétre megszülethet a megállapodás a bankokkal.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
FRISS HÍREK
Több friss hír
22:34
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 27.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 27.
2026. szeptember 27.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
3
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 27. 18:59

Pénzcentrum | 2026. szeptember 27. 17:58

Agrárszektor | 2026. szeptember 27. 20:31



