A karácsonyi időszakra tekintettel fokozott közbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség országszerte. Kiemelt figyelmet fordítanak a vagyon elleni bűncselekményekre, köztük a fenyőfalopásokra és petárdák illegális árusítására, felhasználására.
A karácsonyi időszakra tekintettel fokozott közbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség országszerte. Kiemelt figyelmet fordítanak a vagyon elleni bűncselekményekre, köztük a fenyőfalopásokra és petárdák illegális árusítására, felhasználására.

Teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogy a petárdát tiltó rendelet betartása nagy házi feladat a rendőrségnek, és azzal is tisztában vagyunk, hogy biztos lesznek petárdázók, de a lehetőségekhez képest teljes szigorral élünk a törvény által adott jogokkal - jelentette ki Hatala József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közbiztonsági főigazgatója, hozzátette: bizonyos vonatkozásban nincsenek naiv illúzióik.
A módosított kormányrendelet szerint a jövőben már szilveszterkor sem lehet petárdázni. December 28-tól 31-ig más, II-es pirotechnikai osztályba sorolt termékek - például római gyertya, tűzforgó, vulkán, vezetőpálcás rakéta - azonban szabadon megvásárolhatók, és Szilveszter napján este hat órától másnap reggel hat óráig engedély nélkül felhasználhatók. A szabálysértési törvény módosítása révén a tilalmat megszegők az eddigi 50 ezer forint helyett akár 100 ezer forint pénzbüntetéssel is sújthatók.
Az ORFK szerdai sajtótájékoztatóján Hatala József elmondta: december 10-től január elsején délig a közterületeken és a nyilvános helyeken fokozott ellenőrzést tart a rendőrség. Kiemelt figyelmet fordítanak a vagyon elleni bűncselekményekre, többek közt a rablásokra, zseblopásokra, trükkös lopásokra. A fenyőfalopások megakadályozása közös járőrszolgálatot szerveznek a mezei őrszolgálatokkal és a természetvédelmi őrökkel. Közúti ellenőrzésnél és az elárusítóhelyeken az áru származását igazoló papírokat is elkérik.
Hatala József arról is beszámolt, hogy a hidegre fordult időjárás miatt az intézkedő rendőrök nagyobb figyelmet fordítanak a közterületeket, elhagyott területeken, barlangokban menedéket kereső hajléktalanok megsegítésére. Az elmúlt évben 125, 2003-ban 67, idén eddig 137 hajléktalan fagyott meg.
(forás: Kormányzati Hírportál)
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 21.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 22.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Szeptember 22.
Az orrszarvúak világnapja
Ajánlatunk
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 22. 19:05

Pénzcentrum | 2026. szeptember 22. 18:15

Agrárszektor | 2026. szeptember 22. 18:28



