Átláthatóbbá válik a pályázati rendszer, csökkentik az elbírálások és a kifizetések idejét, két és félszeresére nő a Széchenyi-kártya által igénybe vehető összeg - ismertette Kóka János gazdasági miniszter a kis- és középvállalkozásokat segítő intézkedéseket.
A Széchenyi-kártya felső határa január elsejétől 25 millió forintra emelkedik, kamata 10,26 százalék, továbbá bővül a banki résztvevői kör. Kóka János közölte: ma a kártya 10 millió forintos határösszeggel lehet igénybe venni.
Az emelést úgy hajtották végre, hogy a 10 millió forint alatti hitelrész kamata jelentősen, több mint 10 százalékot csökken. Ezt úgy sikerült elérni, hogy a résztvevő bankok körét kitágították, így több bank versenyez az ügyfelekért - tette hozzá. A miniszter elmondta, 100 milliárd forintos hitelkeretet nyitottak meg annak érdekében, hogy a magyar kisvállalkozások hitelhez juthassanak.
A kormány jövőre növelni kívánja a pályázati rendszer transzparenciáját, valamint csökkenteni az elbíráláshoz és a kifizetésekhez szükséges időt. A döntéshozatal időigényének drasztikus csökkentését különösen a kisebb összegű pályázatok esetén, a döntési mechanizmus, illetve jogkörök egyszerűsítésével kívánják megvalósítani.
Fellépnek a körbetartozás ellen
A miniszter elmondta: a Magyar Fejlesztési Bank és a Corvinus Rt. alatt összefogták azokat a fejlesztési és kockázati tőkeprogramokat, amelyek 60-70 milliárd forintos új forrást nyitnak meg. Ezek hosszú határidőre adott, kedvező feltételekkel elérhető tőketermékek.
A tőke-, de elsősorban a hitelprogramokat a kormány kamattámogatással és hitelgaranciával kívánja segíteni. Ez egy körbetartozás-ellenes program - jelentette ki a miniszter hozzátéve, hogy hitelgaranciával egy faktorcég mögé állnak, ami áthidalja a kis cég finanszírozási nehézségeit, vagy az állami követeléskezelő vásárolja meg a kisvállalkozás követelését, és elégíti ki azt.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 23.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Szeptember 23.
Nemzetközi hulladékgyűjtő nap
Ajánlatunk
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 19:01

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 18:02

Agrárszektor | 2026. szeptember 23. 18:28



