Kereskedelmi és fogyasztóvédelmi szervezetekkel írt alá megállapodást a kormányfő annak érdekében, hogy januártól a vásárlók számára is érezhető legyen az áfacsökkentés, azaz, mérséklődjenek az árak. Gyurcsány Ferenc partnerséget kért az érintettektől.
Kereskedelmi és fogyasztóvédelmi szervezetekkel írt alá megállapodást a kormányfő annak érdekében, hogy januártól a vásárlók számára is érezhető legyen az áfacsökkentés, azaz, mérséklődjenek az árak. Gyurcsány Ferenc partnerséget kért az érintettektől.
Áfacsökkentéssel kapcsolatos megállapodást írt alá Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hét kereskedelmi és fogyasztóvédelmi szervezet elnökével, valamint Mesterházy Attilával, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkárával kedden. A megállapodás célja, hogy érvényesüljenek az adócsökkentés hatásai, azaz január elsejétől valóban mérséklődjenek az árak.
A szervezetek egyetértenek abban, hogy ez a lépés javítja a versenyképességet, a kormány pedig ezzel a dokumentummal garanciát vállal arra, hogy további hasonló programokat dolgoz ki - mondta az államtitkár.
A miniszterelnök a szervezetek segítségét kérte az új rend kialakításában: a tájékoztatás és az együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, nagyon fontos, hogy osztozzanak a kereskedők ebben a partnerségben.
A kabinet abban bízik, hogy a nyilvánosság nyomására azok a kis- és középvállalkozások is érvényesítik áraikban az áfacsökkentést, amelyek eredetileg nem tervezték ezt.Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy véli, hogy a verseny előbb-utóbb mindenképpen kikényszeríti az árcsökkentést. Hozzátette: ez a lépés mintegy négyszázmillió forinttal növeli a vállalatok beszerzési költségeit, ugyanakkor másfél százalékkal javítja jövedelmi mutatóit.
A megállapodást aláírta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Országos Kereskedelmi Szövetség, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kereskedelmi és szolgáltatási szekciója.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
20:31
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 26.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A fogamzásgátlás világnapja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 19:18

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 17:58

Agrárszektor | 2026. szeptember 26. 20:13



