Jövő szeptembertől a diákigazolványokra is felkerül az oktatási azonosító szám - mondta Magyar Bálint szakminiszter. A számmal egységes adminisztráció valósul meg az oktatásban, de a segítségével kiszűrhetők lesznek a jogtalanul igénybe vett támogatások, kedvezmények is.
Jövő szeptembertől a diákigazolványokra is felkerül az oktatási azonosító szám - mondta Magyar Bálint szakminiszter. A számmal egységes adminisztráció valósul meg az oktatásban, de a segítségével kiszűrhetők lesznek a jogtalanul igénybe vett támogatások, kedvezmények is.
Az egységes oktatási azonosító használatával egy diák tanulmányai nyomon követhetők lesznek az általános iskolától egészen az egyetemi képzést követő továbbképzésekig, felnőttképzési programokig - mondta Magyar Bálint oktatási miniszter. Az azonosító másik funkciója, hogy segítségével kiszűrhetők a jogtalanul igénybe vett állami támogatások. A korábbi rendszerben, ha egy diák másik iskolába jelentkezett át, előfordult, hogy az első intézmény továbbra is igénybe vette a diák után járó állami normatívát. Az egységes oktatási adminisztrációval elejét lehet venni a bizonyítványok hamisításának is.
Az azonosítóval a döntéshozók pontosabb képet kaphatnak az oktatás helyzetéről, és lehetőség nyílik felmérések és PISA-típusú vizsgálatok hatékonyabb lebonyolítására is. A sorszámmal a diákok bejelentkezhetnek az Educatio Kht. rendszerébe, ahol felvételire, vizsgákra is jelentkezhetnek elektronikus úton.
A diákoknak megküldött azonosítón a számon kívül a név és a születési adatok szerepelnek majd. Eddig 6552 intézmény több mint 1,58 millió diákja kapta meg az azonosítót tartalmazó papírkártyát. A kártya nem váltja ki a diákigazolványt, de a szám jövő szeptembertől felkerül a diákigazolványra is. A felsőoktatási hallgatók az új törvény hatályba lépése után, várhatóan tavasszal, kapják meg a számot.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 24.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 24. 13:03

Pénzcentrum | 2026. szeptember 24. 10:03

Agrárszektor | 2026. szeptember 24. 14:28



