23 °C Budapest

Oracle ösztöndíj az egyetemen

Pénzcentrum
2005. december 5. 13:16

Együttműködési megállapodást írt alá az Oracle Hungary és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, amelynek keretében a vállalat ösztöndíjat alapít, kutatás-fejlesztési munkákban működik együtt az egyetemmel és támogatja az intézményben folyó oktatás fejlesztését, mindezt évi 10 millió forintos nagyságrendben.

 
Együttműködési megállapodást írt alá az Oracle Hungary és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, amelynek keretében a vállalat ösztöndíjat alapít, kutatás-fejlesztési munkákban működik együtt az egyetemmel és támogatja az intézményben folyó oktatás fejlesztését, mindezt évi 10 millió forintos nagyságrendben.
 
Az együttműködés alapjául az a felismerés szolgált, hogy a versenyképes tudással rendelkező hallgatók képzése mindhárom fél – a diákok, az egyetem és a vállalat – számára fontos. A támogatás révén az egyetem javíthatja a képzés színvonalát, illetve a mindenkori igényekhez igazítva versenyképesebbé teheti azt, a vállalat pedig jól képzett szakemberekhez juthat. A hallgatók az együttműködés révén szélesebb körű ismereteket szerezhetnek, amely későbbi elhelyezkedésüket segíti elő.
 
A megállapodás értelmében a vállalat megalapítja az „Oracle ösztöndíjat”, amelyet a BME egy oktatója, kutatója vagy PhD hallgatója kaphat meg minden évben. A vállalat emellett támogatja a BME hallgatóinak szakmai fejlődését, így például diplomaterveket, TDK témákat ír ki, és ezekhez vállalati konzulenseket javasol.
Az egyetem az Oracle által megrendelt témákban kutatásokat végez, és a vonatkozó jogszabályok által adott korlátok között információt nyújt a BME-n folyó, az Oracle tevékenységét érintő oktatási-kutatási eredményekről.
Az együttműködésben részt vesz a Simonyi Károly Szakkollégium is annak érdekében, hogy a projektekbe a hallgatók minél szélesebb körét lehessen bevonni. A Szakkollégium lehetőséget nyújt a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának hallgatói számára az egyetemi tanulmányokon felül további szakmai tudás megszerzésére, tanfolyamain a rendes egyetemi képzést jól kiegészítő elméleti és főként gyakorlati ismeretekre tehetnek szert a résztvevők.
„Vállalatunk nem csak saját szervezetében, hanem ügyfelei és partnerei körében is jelentős szakemberigényt tapasztal. Ezért fontos számunkra, hogy elősegítsük a naprakész tudással rendelkező szakemberek képzését. A BME a magyar műszaki képzés fellegvára, így nem véletlen, hogy velük alakítottuk ki az együttműködést” – mondta Füzes Péter, az Oracle Hungary ügyvezetője.

„A megállapodás következményeként a hallgatóink olyan gyakorlati és anyagi hátteret kapnak egy nagyvállalattól, ami nagyban javítja későbbi munkapiaci esélyeiket. Mivel az egyetemi oktatás a diákok érdekeit szolgálja, a legfőbb célunk hallgatóink elégedettsége és sikere” – mondta Molnár Károly, a BME rektora.

Másodszor emel bért idén a Rossmann

300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.

A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 28. csütörtök
Vencel
39. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM