3 °C Budapest

Offenzívára készül a kormány

Pénzcentrum
2005. november 28. 09:35

Itt az ideje azon gondolkodni, hogy a mezőgazdaság hogyan válhat az Európai Unió versenyképes húzóágazatává - mondta a miniszterelnök pénteken. Gyurcsány Ferenc szerint a kormány maradéktalanul teljesítette a tavaszi agrárdemonstrációt lezáró megállapodásban vállaltakat.

 
A miniszterelnök szerint a mezőgazdaság nehézségekkel bár, de megoldotta a csatlakozás miatt felmerült két legégetőbb problémát: az export-import arányának felborulását és a támogatások kifizetések elhúzódását. A 2004-es piacnyitás után az agrárimport 12-13 százalékkal növekedett, míg az export mindössze 2-3 százalékkal bővült. Idén az export és az import növekedése egyaránt 12-13 százalék körül mozog. Ma a gazdák tíz százalékkal több árut szállítanak az unióba, mint egy évvel ezelőtt, ez azért különösen fontos, mert az EU adja a felvevőpiacunk kétharmadát - mondta a miniszterelnök.
Tavaly az ország folyamatos elmaradásban volt a mezőgazdasági támogatások kifizetésében, mára azon három uniós ország közé tartozunk, amelyek még az idén kifizetik az EU-pénzeket, februárig pedig a nemzeti kiegészítést is megkapják a gazdák - mondta Gyurcsány.
Idén a mezőgazdaság támogatására fordított összeg meghaladja a 400 milliárd forintot, a gabonaintervencióra további 100 milliárd forint jut. Ma minden egyes gazdára 2 millió forint támogatás jut, ez több, mint az éves magyar bruttó átlagjövedelem. A tavaszi agrárdemonstrációt lezáró megállapodásban vállaltakat a kormány maradéktalanul teljesítette - mondta Gyurcsány Ferenc.
A miniszterelnök szerint a mezőgazdaság az az ágazat, amelyben egyszerre kell jelen lennie a piac önszabályozó mechanizmusainak és a hagyományos, értékmegőrző támogatásoknak. Ha teljes mértékben a piacra bízzuk az ágazatot, az társadalmi feszültségeket szül, ha viszont megmaradunk a konzervatív támogatási politikánál, az kiirtja a versenyképességet - fogalmazott a miniszterelnök.
Nyolc százalékkal csökkent a baromfifogyasztás
A baromfitenyésztők képviselői szerint folytatni kell azt a kampányt, amelyben az állam leszögezi: a magyar baromfit nem érintette a madárinfluenza, az ilyen termékek fogyasztása biztonságos. A miniszterelnök egyetértett a kezdeményezéssel, mint mondta: egyszerűbb ma egy kampányt finanszírozni, mint később a tönkrement tenyésztőket támogatni. Ma Magyarországon 8 százalékkal kevesebb baromfitermék fogy, mint a madárinfluenza-ügy kirobbanása előtt.
Az EU nem tesz több engedményt
A miniszterelnök a Világkereskedelmi Szervezettel (WTO) folytatott tárgyalások kapcsán azt mondta, az EU rosszat tesz saját magának, ha könnyen lemond a piac védelmének jogáról. Magyarország is azt az álláspontot képviseli a vitában, hogy az unió ne adjon újabb engedményeket. A 12 százalékos tarifacsökkentés a végső ajánlat, most Amerikán és Ázsián a sor, hogy hasonló engedményeket tegyen.
Szakmai alapú vitát vár a miniszterelnök
A kormányfő arra kérte az agrárium szereplőit, hogy az ágazat ügyeiről korrekt, szakmai alapon nyugvó párbeszéd formájában mondjanak véleményt. Gyurcsány nehezményezte, hogy a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége hétvégi kongresszusára nem hívta meg az agrárminisztert, meghívót kapott viszont az egyik párt elnöke.
A szakmai tanácskozáson Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter beszámolt az EU cukorpiaci reformjáról szóló tárgyalásának eredményeiről. A cukor árát 36 százalékkal kell csökkenteni a következő években, sikerült viszont elérni, hogy a cukorrépa-termelők az eredeti 60 helyett 64 százalékos kompenzációt kapjanak. Magyarországra vonatkozóan megmarad a 400 ezer tonnás kvóta, sőt, a gyárak újabb tízezer tonnás kvótát vásárolhatnak meg. A miniszter szerint, ha a hazánkban működő öt cukorgyár közül egy áttér az alternatív üzemanyagként használható bioetanol termelésére, mind az öt gyár fennmaradhat.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. november 28. kedd
Stefánia
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem