Több mint harmincmilliárd forinttal több jut jövőre a lakások, a régiók, valamint a turizmus fejlesztésére - közölte Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter. 2007 és 2013 között tovább szeretnék mérsékelni a regionális különbségeket is.

Jövőre több mint harmincmilliárd forinttal több fordítható a lakás- és építésügyre, a területfejlesztésre és a turizmusra - közölte Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter kedden. Mint mondta, az előirányzatok folyamatos növekedésével 2006-ban összesen 495,3 milliárd forint jut ezekre a területekre a jövő évi költségvetésből; ebből 28,3 a turizmusra, 278 a lakásügyre és 189 milliárd forint a területfejlesztésre.
A miniszter elmondta, hogy szeretnék minél igazságosabbá tenni a lakáspolitikát, megújítani a lakókörnyezetet, valamint a fiatalok számára egyre több lehetőséget biztosítani. Ehhez kapcsolódóan emlékeztetett a Fészekrakóprogram korhatáremelésére, valamint a panellakások felújítására kiírt pályázatok decemberi meghosszabbítására. Elmondta, hogy az elkövetkezendő hetekben tárgyalja a kormány a Bérlakásprogramot, ami a szociális szempontokon túl a versenyképesség növelését is szolgálja.
Kolber István kitért arra, hogy a 2007 és 2013 közötti időszakban a regionális operatív programok által mérsékelni kívánják a területi különbségeket, felzárkóztatni az elmaradott térségeket, valamint fontos feladatnak tekintik a regionális és a térségi versenyképesség erősítését is.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 25.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A fogamzásgátlás világnapja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 06:15

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 05:30

Agrárszektor | 2026. szeptember 25. 19:29



