Holló András, az Alkotmánybíróság távozó elnöke pénteken elköszönő látogatást tett Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél. Az új elnök, Bihari Mihály szombaton teszi le az esküt Esztergomban az Aranybulla előtt.
Holló András, az Alkotmánybíróság (AB) távozó elnöke pénteken elköszönő látogatást tett Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél a kormányfő parlamenti dolgozószobájában. A kormányfő a négyszemközti találkozó elején utalt arra, hogy Holló András másfél évtizedet töltött szakmai pályafutásából az Alkotmánybíróságon, különböző tisztségekben. A köztársaság nevében kifejezte köszönetét az alkotmányjogásznak, emlékezve mindarra a szakmai és emberi teljesítményre, amit Holló András nyújtott.
A kormányfő egy 1790-ben, Budán kiadott jogtörténeti kötetet ajándékozott a leköszönő közjogi méltóságnak. Holló András viszonzásul Sereg András újságíró Alkotmánybírák talár nélkül című könyvét nyújtotta át a miniszterelnöknek, amely életútinterjút tartalmaz mindazzal a huszonnégy alkotmánybíróval, akik 1990-től napjainkig tagjai voltak, illetve még tagjai a testületnek.
Holló András, a Alkotmánybíróság elnöke csütörtökön búcsúlátogatást tett Sólyom László köztársasági elnöknél a Sándor-palotában.
Továbbra is a testületben
A leköszönő elnök, aki először főtitkárként, majd bíróként vett részt az Alkotmánybíróság munkájában, várhatóan nem válik meg a testülettől: a tervek szerint jövő hétfőn újra alkotmánybíróvá választja titkos szavazással az Országgyűlés, Balogh Elemérrel, az ellenzék jelöltjével együtt. Holló Andrást az alkotmányügyi bizottság korábban már támogatta, Balogh Elemér bizottsági meghallgatása hétfőn lesz. A két jelölt megválasztásával hosszú idő után ismét teljes lesz a törvény szerint tizenegy tagú testület.
Holló András elnöki megbízatása szombaton jár le, az október 11-én utódjául választott Bihari Mihályt Esztergomban, az Aranybulla előtt iktatják be. Az Alkotmánybíróság teljes ülése úgy határozott, hogy a jövőben Esztergomban az Aranybulla előtt tisztelegve iktatja be az Alkotmánybíróság új elnökét, és köszön el az elnöki mandátumát kitöltő elnökétől. Az Alkotmánybíróság törvény szerinti székhelye immár 16 éve Esztergom, noha Budapesten, az I. kerületben van a székháza.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
20:31
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 26.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A fogamzásgátlás világnapja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 19:18

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 17:58

Agrárszektor | 2026. szeptember 26. 20:13



