Bodor Ádámot nevezte ki a kerékpáros közlekedésért felelős miniszteri megbízottnak Kóka János. A biztos feladata lesz, hogy felmérje azokat a forrásokat, programokat és feladatokat, amelyek a kerékpáros közlekedés fejlesztését szolgálják.

Bodor Ádámot nevezte ki a kerékpáros közlekedésért felelős miniszteri megbízottnak Kóka János. Az új tisztségviselőt vasárnap a Normafánál mutatta be a gazdasági és közlekedési miniszter a sajtó képviselőinek. Kóka János elmondta, Bodor Ádám feladata, hogy összegyűjtse azokat a forrásokat, programokat és feladatokat, amelyek a kerékpáros közlekedés fejlesztését szolgálják.
A korábban kerékpáros turizmusfejlesztéssel foglalkozó és az Európai Kerékpáros Szövetség alelnöki posztját betöltő megbízott 10 millió forintos kerettel rendelkezik a már meglévő és a hálózatfejlesztési tervben szereplő utak felmérésére.
A miniszter kiemelte a kerékpározás turisztikai, infrastrukturális és egészségügyi szerepét, de hangsúlyozta a közlekedésbiztonság javítását is. Emlékeztetett rá, hogy minden második nap életét veszti közlekedési balesetben egy biciklista.
A miniszter a pénzügyi forrásokról szólva elmondta, hogy jövőre néhány száz millió forint áll rendelkezésre fejlesztésre és karbantartásra. Hozzátette azonban, hogy 2007-től a II. Nemzeti Fejlesztés Terv keretében több milliárd forint szabadítható majd fel uniós forrásokból erre a célra, így sok száz kilométer bicikliút épülhet.
Felhívta a figyelmet a Balaton körül és a Duna-kanyar mentén kiépített kerékpárutak után a Duna és a Tisza mentén építendő transzeurópai közlekedési út fontosságára, mert az szerinte turisztikailag sok milliárd forintot hozna az országnak.
Kóka János szerint a megbízott feladata a kerékpáros infrastruktúráért felelős minisztériumok feladatának összehangolása lesz, mert jelenleg nincs egységes koncepció. Példaként említette, hogy ha a közútfejlesztéseket összehangolnák a kerékpárutak építésével, akkor ezek sokkal olcsóbban lennének megvalósíthatóak.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 27.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 27.
2026. szeptember 27.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 27. 13:04

Pénzcentrum | 2026. szeptember 27. 12:28

Agrárszektor | 2026. szeptember 27. 12:46



