Egy dinamikusan fejlődő családi vállalkozásnak, a Frucht Melonen Kft.-nek ítélték oda a HVB Bank most első alkalommal meghirdetett, jelentős pénzjutalommal járó Üzleti Díját. A díjjal a HVB Bank a többségi magyar tulajdonban lévő, közép-kelet európai piacon aktív és innovatív vállalkozásokat kívánja támogatni, ily módon is hangsúlyozva a nemzetközi üzleti fejlődés melletti elkötelezettségét a bankcsoport jelentős piacának számító Közép-és Kelet-Európában.
Az Üzleti Díjat a HVB Bank részéről Dr. Doffek Jánosné vezérigazgató-helyettes, valamint Akar László és Dr. Lipovecz Iván adta át a Frucht Melonen Kft. ügyvezető igazgatójának, Péter Lászlónak.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- A reptér „havas flottáját” is megdolgoztatja az időjárás
- A szakértő szerint ezért jelentős Orbán Viktor párizsi vacsorája
- Helyzetjelentés a Kékestetőről, örvendezhetnek a tél szerelmesei
- Teljesen megváltozhat a MÁV-Volán-jegyuniverzum, kiterjesztik az ingyenességet
- Ígéretesebb a síszezonkezdet Szlovákiában, mint az elmúlt években
- Egy terepjáróért gyilkolhatott két magyar Ausztriában
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


