A mai napon a Köztársasági Elnök - a Gazdasági Versenyhivatal elnökének javaslatára - versenytanácstaggá nevezte ki Dr. Miskolczi Bodnár Péter jogászt.
A mai napon a Köztársasági Elnök – a Gazdasági Versenyhivatal elnökének javaslatára – versenytanácstaggá nevezte ki Dr. Miskolczi Bodnár Péter jogászt.
Miskolczi Bodnár Péter az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte diplomáját 1981-ben, majd a Miskolci Egyetemen helyezkedett el oktatóként. Kandidátusi címet 1993-ban szerzett, majd 2001-ben habilitált. Számos tisztséget töltött be a Miskolci Egyetemen, volt nemzetközi ügyekért felelős dékán-helyettes, majd általános és oktatási dékánhelyettes, az Európai Tanulmányi Központ igazgatóhelyettese, a Civilisztikai Tudományok Intézete igazgatója és a posztgraduális képzés és a jogi asszisztens képzés vezetője. Tagja továbbá – többek között – a Miskolci Egyetem Társadalomtudományi Habilitációs Bizottságnak és a Deák Ferenc Doktori Iskola Tanácsának. Európai jogi kutatási és oktatási tevékenysége elismeréseként Jean Monnet professzori címet kapott. 1999-2003 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült.
Miskolczi Bodnár Péter fő kutatási területei közé a polgári jog, társasági jog, versenyjog és a fogyasztóvédelem joga tartozik. Számos itthon és külföldön megjelent könyv, könyvfejezet, cikk és egyéb publikáció szerzője, hazai és nemzetközi szakmai konferenciák rendszeres előadója.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
22:19
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 25.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A fogamzásgátlás világnapja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 25. 22:19

Pénzcentrum | 2026. szeptember 25. 19:31

Agrárszektor | 2026. szeptember 25. 19:29



