Két további újítás bevezetésével kívánják egyszerűsíteni a gvop támogatások megpályázását. - írja mai számában a Világgazdaság.
Két további újítás bevezetésével kívánják egyszerűsíteni a gvop támogatások megpályázását. – írja mai számában a Világgazdaság.
Ezen újítások segítségével is mérsékelni kívánják a gazdasági és versenyképességi operatív program sokat kritizált pályáztatási rendszerének merevségét és lassúságát.
Az egyik ilyen újdonság az elektronikus számlakitöltő rendszer. Ezzel online ellenőrizhető, hogy egy benyújtandó elszámolás megfelel-e minden formai követelménynek. Így kiesik egy olyan hibaforrás, amely nagyon sok pályázati eljárást megakaszt. A másik fejlesztés az elektronikus program-előrehaladási jelentés, amely számottevően felgyorsíthatja a kifizetéseket.
Két másik, már a gyakorlatba átültetett változás még inkább ügyfélbaráttá kívánja tenni a programot. Így a gvop átutalási rendszere már teljesen elektronikus. Ezenfelül az esetleges köztartozásokat már az Egységes monitoring információs rendszer központi adatkezelő ellenőrzi az egyéb állami szerveknél, így a pályázónak már nem kell az igazolások beszerzésével bajlódnia.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
22:19
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 25.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A fogamzásgátlás világnapja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 25. 22:19

Pénzcentrum | 2026. szeptember 25. 19:31

Agrárszektor | 2026. szeptember 25. 19:29



