Elsősorban a közrendvédelmi és bűnügyi területen dolgozó végrehajtó állomány és a legalább tízéves szolgálati idővel rendelkező rendőrök fizetését emelnék meg jelentősen jövőre.
Elsősorban a közrendvédelmi és bűnügyi területen dolgozó végrehajtó állomány és a legalább tízéves szolgálati idővel rendelkező rendőrök fizetését emelnék meg jelentősen jövőre.

A jövő évi költségvetésben a kormány szándéka, hogy a rendőrök közbiztonságot javító munkáját egy jelentősebb béremeléssel ismerjék el - jelentette ki Lamperth Mónika a Lamperth Mónika az újpalotai lakótelepi rendőrség megtekintése után tartott sajtótájékoztatót
keddi kormányszóvivői tájékoztatón. A belügyminiszter elmondása szerint elsősorban a közrendvédelmi és bűnügyi területen dolgozó végrehajtó állomány bérét emelnék. Emellett szolgálati pótlékkal növelnék érezhetően a fizetését azoknak, akik legalább tíz éve a rendőrség kötelékében dolgoznak.
A költségvetés tervezete szerint a Belügyminisztérium jövőre 340 milliárd forintból gazdálkodhat. Idén ez az összeg a kötelező zárolást figyelembe véve 327 milliárdot tesz ki. A rendőrség támogatását 2005-ben 161 milliárd forintra, 2006-ban 166 milliárdra tervezték. A szervezet azonban ennél többet költhet, hiszen saját bevételei is vannak.
Az ország 3145 települése közül 1401-ben található valamilyen szintű rendőri szervezet. A rendőrség rendszeresített létszáma az elmúlt időben lényegesen nem változott, jelenleg 39 858 fő, míg a tényleges létszám 37 991. Sajtóhírre reagálva Lamperth Mónika elmondta, nincs olyan központi vagy belügyminisztériumi döntés, mely a rendőrök létszámának csökkentéséről szólna.
A kormányzati ciklus alatti bűnügyi statisztikáról a belügyminiszter elmondta: az ismertté vált bűncselekmények száma - a 2004-es év minimális emelkedéstől eltekintve - 2001-től folyamatosan csökken. Az állampolgárok biztonságérzetét jelentősen befolyásoló bűncselekmények esetében (például betöréses lopás, rablás) csökkenő tendencia figyelhető meg, és javultak a nyomozáseredményességi mutatók is.
(forrás: Kormányzati Hírportál)
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
A Parkinson-kór világnapja
Április 11.
Debrecen napja
Április 11.
A magyar költészet napja
Ajánlatunk
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Vásárlás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. április 11. 10:02

Pénzcentrum | 2026. április 11. 06:04

Agrárszektor | 2026. április 11. 09:31





