Az Általános Forgalmi Adó (ÁFA) 25 százalékról 20 százalékra való csökkentésének júniusi bejelentése derült égből villámcsapásként érte a lakásépítő cégeket. - írja mai számában a Napi Gazdaság.
Az Általános Forgalmi Adó (ÁFA) 25 százalékról 20 százalékra való csökkentésének júniusi bejelentése derült égből villámcsapásként érte a lakásépítő cégeket. – írja mai számában a Napi Gazdaság.
Az adócsökkentés hatása ugyanis szinte azonnal jelentkezett a piacon: azok a vevők akiknek nem volt sűrgős, vásárlásaikat január elseje után halasztották. Mivel az új lakások piacán a forgalom az idén amúgy is elég lagymatag volt, a beruházóknak sürgősen lépniük kellett.Az adóreform bejelentése után néhány héttel már több építési vállalkozás is úgy reklámozta lakásait, hogy azokat a jövő évi adómértékkel lehet megvásárolni (meg persze egyre többen adnak hozzá „ajándékba” gépkocsit és egyéb kedvezményeket). A kedvezmények trükkje abban áll, hogy az áfatörvény szerint a teljesítés időpontja egyrészt a vételárelőleg megfizetése, másrészt a birtokba adás. Vagyis az idén fizetett részletre még a 25 százalékos áfát kell megfizetni, de a 2006-ban esedékes törlesztőrészletek után, ha a birtokba adás jövőre lesz, viszont már csak 20 százalék a forgalmi adó.
A beruházók előlegként általában a vételár 20 százalékát kérik, ám most többen is megelégednek a 10 százalékkal, így még kissebb rész után kell a 25 százalékos áfát fizetni. Néhány cég azonban még ennél is messzebbre megy: a bruttó árat már most csökkentették a jövő évi részletek áfakülönbségével, amit a hirdetésekben árleszállításként lehet publikálni. Ezek a lépések azonban nemcsak a vásárlóknak, hanem a fejlesztőknek is jók, hiszen ily módon hozzá tudnak jutni az idei évre kalkulált nettó bevételhez, ugyanakkor a gyorsan reagálók árelőnyhöz juthatnak a többiekkel szemben az igencsak telített piacon.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
20:31
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 26.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 19:18

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 17:58

Agrárszektor | 2026. szeptember 26. 20:13



