Pénteken kezdődik az őszi érettségi időszak: csaknem 37 ezren vizsgáznak megerősített biztonsági intézkedések mellett. Az oktatási miniszter szerdán bemutatta, milyen lépések garantálják, hogy a tételek ne kerüljenek napvilágra idő előtt.

Pénteken megerősített biztonsági intézkedések mellett kezdődnek meg az őszi érettségi írásbeli vizsgák, a mostani érettségikre 36 685-en jelentkeztek, és összesen 40 662 vizsgát szerveznek - közölte Magyar Bálint oktatási miniszter.
A tárca vezetője a VIII. kerületi polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón elmondta: jelentősen lerövidítették a tételek előállításának, nyomtatásának idejét, a tételeket a körzetjegyzői hivatalok segítenek elosztani, és őrzik is azokat.
A múlt héten sorsolással kiválasztották az érettségi tételeket, egy hét alatt kinyomtatták és becsomagolták őket, s hétfőn kiszállították azokat a körzetjegyzői hivatalokba.
A miniszter bemutatott egy, az új biztonsági szempontoknak megfelelő tételt, amelynek csomagolásán szerepel, hogy kizárólag a címzett bonthatja fel a vizsga előtt harminc perccel. Minden egyes tételen és az egyes oldalakon ott áll a "szolgálati titok" jelzés. A csomagolás a bankokban alkalmazott metódussal készült - jegyezte meg a tárca vezetője. Megmutatták a sajtó képviselőinek a jegyzői hivatalban azt a trezort is, ahol a tételeket őrzik.
Minden fázist jegyzőkönyvben rögzítenek
Pósfai Péter, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) vezetője elmondta: a tételek előállítása, sokszorosítása minősített nyomdában történt, a nyomdai munka minden egyes fázisát videofelvételek őrzik, a tételek készítésekor őrök vigyáztak arra, hogy ne legyen szabálytalanság.
A selejtet azonnal megsemmisítették, s a folyamatnak minden egyes fázisát jegyzőkönyv tanúsítja. A tételeket 108 körzetközponti jegyzőhöz szállították ki hétfőn, s kedden az intézmények vezetői tételesen átnézték a jegyzőknél a csomag tartalmát, azok felbontása nélkül.
A pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalommal kezdődő és november 5-én záruló vizsgákon középszinten 61, emelt szinten 37 tárgyból adnak számot tudásukról a diákok. A 40 662 vizsga közül 29 279 az emelt szinttű, 11 325 a középszintű vizsga, míg 26 078 idegen nyelvi vizsgát nyelvvizsga-bizonyítvánnyal váltanak ki.
(forrás: kormányzati hírportál
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 26.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 27. 04:04

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 19:18

Agrárszektor | 2026. szeptember 26. 20:13



