10 °C Budapest

Mennyire vagyunk korruptak ?- egy nemzetközi felmérés kiderítette

Pénzcentrum
2005. október 19. 08:09

A Transparency International 2005-ös korrupciós listáján Magyarország jobb helyezést ért el, mint tavaly. Az idén pontozott 159 országból hazánk a 40. helyen végzett 5,0 pontos eredménnyel.

 
Magyarország kicsivel javított pontszámán és helyezésén a Transparency International (TI) szervezet éves korrupciós listáján, 159 ország között a 40. a sorban, tavalyi 4,8-as indexpontszáma 5,0 pontra kerekedett fel - közölte a TI kedden Berlinben.
Az 1993-ban alapított, berlini székhelyű Transparency International évente állít össze korrupciós rangsort, amely főleg üzletemberek, országelemzők, turisták kikérdezésén alapul. A TI indexe azt próbálja kimutatni, hogy mennyiben érzékelik korruptnak a helyi tisztségviselőket, politikusokat. A TI a közszektorban tapasztalható korrupciós jelenségekre összpontosít.
Az idén 159 országot átfogó kimutatásban Magyarország a 40. helyen szerepel, kereken öt ponttal. A legjobb osztályzat a tízes, a legrosszabb az egyes. Tavaly Magyarország 146 ország között volt a 42. 4,8 ponttal, míg tavalyelőtt 133 ország közül a 40., ugyancsak 4,8 ponttal. Magyarország az idén Olaszországgal és Dél-Koreával osztozik a 40. helyen.
Izland a legkevésbé korrupt
A "legtisztakezűbb" országnak a számos felmérés összegzése alapján Izland bizonyult (9,7 pont), megelőzve a tavalyi első helyezett Finnországot (9,6 pont). A listát az idén Banglades és Csád zárja.
Az Európai Unió új országai közül Magyarország előtt végzett Észtország és Szlovénia (6,4, illetve 6,1 pont), Magyarország mögött, egyformán a 47. helyen van Csehország és Szlovákia (4,3-4,3 pont). A Transparency International a kelet-európai országok közül a javulók közé sorolja Ukrajnát (javulás 2,2 pontról 2,6-ra), visszaesőknek Fehéroroszországot (3,3 pont helyett az idén 2,6 pont) és Oroszországot (visszacsúszás 2,8 pontról 2,4 pontra).
Az unióba tartva erősebb a szándék
Az elemzők azt tapasztalják, az Európai Unióba bekerülni igyekvő közép- és kelet-európai országokban a korrupció elleni küzdelemben több a pozitív jel, mint más országokban. Az ösztönző hatás azonban általában elmúlik, miután az illető ország bekerül az EU-ba. A TI indexe és elemzése viszonylag gyengének tartja Csehország és Lengyelország teljesítményét, Lengyelország esetében a pontszám is romlott (3,5-ről, 3,4-re).  
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem