Az Európai Unió egészségügyi biztosa szerint nem fenyeget tömeges járvánnyal Európában a madárinfluenza. Az Európai Bizottság a vírusellenes szerek felhalmozására ösztökéli a tagállamokat.

Nem fenyeget tömeges járvánnyal a madárinfluenza megjelenése Európában - jelentette ki kedden Luxemburgban az EU-külügyminiszterek rendkívüli ülése után Markosz Kiprianu, a szervezet egészségügyi biztosa.
Reméljük, ez sohasem fog megtörténi. Ha valami mégis bekövetkeznék, gondosan járunk el - fogalmazott sajtóértekezletén. A külügyminiszterek tanácskozását azért hívták össze, mert a madárinfluenza megjelent Romániában és Görögországban, de egyelőre nem tudni, hogy annak a H5N1-es, az emberre is veszélyes vírustörzséről van-e szó.
A magyar küldöttséget a tanácskozáson Gottfried Péter, az Európai Ügyek Hivatalának elnöke, a Miniszterelnöki Hivatal címzetes államtitkára és Bársony András, a külügyminisztérium politikai államtitkára vezette.
Egyelőre minimális a veszély
A madárinfluenza kérdése menet közben került fel a napirendre, miután kiderült, hogy Törökországban és Romániában megjelent a kór vírusa. Bár az Európai Bizottság az új veszélyforrásra gyorsan reagált, és betiltotta az élő madarak, illetve a baromfikészítmények behozatalát a két országból, szakértők attól félnek, hogy a vírus - ha sikerül átalakulnia - az embereket is tömegesen megfertőzheti.
Az EU stockholmi betegségmegelőzési központjának igazgatója, Jakab Zsuzsanna azonban a nyilatkozatában - amelyet Luxemburgban is nyilvánosságra hoztak - óva intett a pániktól: mint mondta, egyelőre a madárinfluenza csak minimális veszélyt jelent az emberek egészségére. Azoknak kell vigyázniuk, akik a fertőzött madarakkal dolgoznak, számukra az ügynökség óvintézkedéseket dolgoz ki.
Ellenszert gyűjtenek
Az Európai Bizottság egyelőre a vírusellenes szerek felhalmozását tartja a legfontosabbnak, erre ösztökéli a tagállamokat. Az Egészségügyi Világszervezet szerint minden tagállamnak akkora készlettel kellene rendelkeznie, hogy azzal szükség esetén azonnal elláthassa saját lakosságának egynegyedét. Ehhez képest egyes EU-források szerint a 25 tagállam, valamint Izland, Norvégia, valamint Liechtenstein ma még együttesen is csak 10 millió adaggal rendelkeznek ezekből a szerekből - majdnem 500 millió emberre.
(forrás: kormányzati hírportál)
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
FRISS HÍREK
Több friss hír
Ajánlatunk
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Vásárlás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. április 10. 13:04

Pénzcentrum | 2026. április 10. 10:31

Agrárszektor | 2026. április 10. 13:33





