Néhány órával a Sencsu 6 visszatérését követően Kína már az elkövetkező űrexpedícióiról beszélt a világ médiáinak.
Néhány órával a Sencsu 6 visszatérését követően Kína már az elkövetkező űrexpedícióiról beszélt a világ médiáinak.

Az űrkapszula és két utasa ötnapnyi keringés után vasárnap éjjel érkezett vissza a Földre. Az űrprogram vezetői teljes sikerként értékelték a nemzet második emberi űrrepülését, űrhajósait pedig repülővel szállították Pekingbe, ahol már hatalmas tömeg várta őket. Az ország vezetése hatalmas jelentőséget tulajdonít az űrprogramnak. A nemzeti büszkeség és a nemzetközi tekintély forrásaként tekintenek rá, így nem csoda, ha a második sikerük után megeredt az amúgy igen titkolózó vezetés nyelve.
Az egyik vezető elmondása szerint - akárcsak az első, 2003-ban lezajlott űrrepülésük után - most is újabb két éves szünet következik az emberi űrprogramban. A harmadik Sencsu kilövés 2007-ben fog lezajlani, ekkor azonban már űrsétára is sor kerül, valamint valószínűleg bemutatkozhat a nemzet első női űrhajósa is.
A Sencsu 6 sikeres földet érése egyben a kínai űrprogram első szakaszának lezárását is jelentette, ami elsősorban az űrjármú fejlesztésre összpontosított, taglalta Tang Xianming, a Kínai űrtechnikai Hivatal igazgatója. A következő szakaszban az űrsétákat és az űregységek összekapcsolásának képességét kell elsajátítaniuk, nyilatkozott Tang egy sajtótájékoztatón. Becsléseik szerint űrhajósaik 2007-re sajátíthatják el a járművön kívüli tevékenységeket, így ennél hamarabb nem próbálkoznak meg az űrsétákkal, tette hozzá. Reményei szerint a következő válogatáson már nők is számításba jöhetnek és a "nem túl távoli jövőben" részt is vehetnek a küldetésekben.
Tang hangsúlyozta, hogy az emberi űrprogramon kívül számos más célkitűzésük is van, többek között egy holdszonda fellövése és egy állandó űrállomás kialakítása, melyekre legalább annyira koncentrálnak, mint űrhajósaikra és a Sencsura.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
17:58
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 26.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A fogamzásgátlás világnapja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 19:18

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 17:58

Agrárszektor | 2026. szeptember 26. 19:17



