Nemzeti szegénységellenes program kidolgozását jelentette be a miniszterelnök szombaton az Országházban, a szegénységben élők első találkozóján.
Nemzeti szegénységellenes program kidolgozását jelentette be a miniszterelnök szombaton az Országházban, a szegénységben élők első találkozóján.
Gyurcsány Ferenc elmondta: Ferge Zsuzsa szociológus a kormány felkérésére elvállalta, hogy a Magyar Szegénységellenes Hálózatra támaszkodva vezeti egy ilyen program kimunkálását, ami nemcsak a következő tíz évről szóló, hosszú távú stratégiát vázolja fel, hanem útmutatást nyújt a következő egy-két évre is.
Azért van szükség gyermekszegénység ellenes programra, hogy a gyermekek érezzék, sorsuk saját tehetségükön múlik, és nem azon, hogy hova és milyen családba születtek – hangsúlyozta a miniszterelnök.
A kormányfő szólt a szociális minimum megfogalmazásának időszerűségéről és nagyobb felelősségvállalásra szólította fel a civil és szakmai szervezeteket. A kormánynak, a szakmai szervezeteknek és minden jóérzésű magyar embernek össze kell kapaszkodnia - fogalmazott
Hangsúlyozta: mint ahogy a szegénység sem csak a szegénységben élők személyes problémája, a gyógymód kimunkálása is közös felelősség. A szegénység elleni legfontosabb eszköznek az értékes, jól megfizetett munkát jelölte meg, amelynek feltétele a tudás és a szakképzés.
A tanácskozáson felolvasták a rendezvény védnökének, Göncz Árpád volt köztársasági elnöknek a köszöntő sorait, aki egészségügyi okok miatt nem vett részt a konferencián. Az exállamfő sikereket kívánt a Magyar Szegénységellenes Hálózatnak, és kitért arra, hogy minden küzdelem, a szegénység elleni is, összefogást igényel.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
Erről ne maradj le!
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
Vásárlás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. június 11. 12:57

Pénzcentrum | 2026. június 11. 11:31

Agrárszektor | 2026. június 11. 12:32




