Fejenként kétmillió jut majd a költségvetésből

Pénzcentrum
2005. október 17. 08:25

A 2006-os költségvetésben az uniós támogatásokkal együtt összesen 400,3 milliárd jut a mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre. Így jövőre az egy gazdára jutó támogatás összege 2 millió forint lesz

 
.
 
A 2006-os évben minden eddiginél több, összesen 400,3 milliárd forintból gazdálkodhat az agrárköltségvetés - jelentette be Batiz András kormányszóvivő a Hold utcai Vásárcsarnokban rendezett rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón pénteken. A kormányszóvivő elmondta, jövőre az egy gazdára jutó támogatás összege 2 millió forint lesz, szemben az idei 1,6 millió forinttal.
Gráf József úgy vélte, hogy a szóvivő által jelzett 400,3 milliárdos összeg még nagyobb lehet akkor, ha a tartalékképzésre és a valutaárfolyamok mozgásából adódó többletösszeget is hozzászámítják az agrárbüdzséhez. Ez így összesen 412 milliárd forintot tehet ki.
A jövő évi kiemelt agrár-költségvetési célok között említette a miniszter a versenyképesség javítását, az uniós támogatások maximális kihasználását, a magyar nemzeti érdekek védelmét, a birtokszerkezet korszerűsítését, az agrár-intézményrendszer modernizálását, valamint a bürokrácia csökkentését.
A 400 milliárd 40 százaléka a hazai támogatás
Az agrárminiszter elmondta, az idei évhez képest 22 százalékkal nő a mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre fordítható keretösszeg, az uniós és a nemzeti források megoszlása 60-40 százalék.
A 400 milliárd forint felét a területalapú támogatások teszik ki, a SAPS 109 milliárd, a top-up 91 milliárd forint támogatást jelent a gazdálkodóknak. Agrár- és vidékfejlesztésre a SAPARD, az AVOP és a Nemzeti vidékfejlesztési terv (NVT) programjainak keretében 113 milliárd forint fordítható majd.
Nemzeti támogatásra 56 milliárd forint jut
A nemzeti támogatások fejezete négymilliárd forinttal bővül, így összesen 56 milliárdra rúg a támogatási önrész. A miniszter a magyar büdzsét terhelő intézkedések közül felsorolta a Nemzeti Agrár Kárenyhítési Alapot (1,4 milliárd forint), az állati hulladék és vágóhídi melléktermék megsemmisítésére fordítandó 1,3 milliárd forintot, a 2003 aszálykárhitel meghosszabbításának egymilliárdját, a földvásárláshoz nyújtandó kedvezményes hitel 700 milliós állami kamattámogatását, a termelői és a beszerzési szövetkezetek egymilliárdos támogatását, valamint a takarmánygabona elővásárlására és szaktanácsadásra fordítható 600-600 milliót forintot.  
Az agrártárca szabadfelhasználású pénzösszege a jövő évben 8-10 milliárd forint között van eredetileg, ám ez növekedhet, ha az NVT forrásaiból át lehet csoportosítani.
Ösztönzik a földvásárlást
A földvásárlást, azaz hogy azok a gazdálkodók, akik nagyobb földterületen kívánnak gazdálkodni a jövőben ezt megtehessék, kedvezményes hitellel kívánja támogatni a kormány a földvételt. Az így felvehető kölcsön összege 1-50 millió forint lehet, a megvásárolható földterület maximálisan 300 hektár, a kölcsön futamideje 5-20 évig terjedhet. A visszafizetési türelmi idő 2 év, a kamat 3,5 százalékos az állami 50 százalékos támogatással.
A bor jövedéki adója a jövő évben nulla lesz, míg a termelőknek járó kompenzációs felár változatlanul 12 százalék marad, az áfa 25 százalékos kulcsa pedig 20 százalékra csökken.  
Az állattenyésztés fejlesztését szintén ösztönözni kívánják a jövő évi költségvetésben oly módon, hogy támogatást adnak az állati hulladék- és hullamegsemmisítéshez, továbbá az egyéves takarmánykészlet megvételét is 50 százalékos kamattámogatással ösztönzik, a gazdálkodók tárolási díjtérítést is kaphatnak, valamint a hosszú távú földbérletet is lehetővé kívánják tenni azoknak az állattartó telepeknek, amelyek nem rendelkeznek földterülettel.
Átszervezések, leépítések várhatóak
Gráf József közölte azt is, hogy ügyfélbarát szakigazgatást kívánnak kialakítani, amelynek része néhány intézményi összevonás is. Ennek részleteit most dolgozzák ki a minisztériumban. A miniszter utalt arra is, hogy létszámleépítés is várható. Jelezte ugyanakkor azt, hogy ez nem "a fűnyíróelv" alapján történik majd, hanem az ésszerű munkamegosztást veszik figyelembe. Lesznek olyan területek, ahol drasztikusan mérséklődik a létszám, máshol viszont esetleg még nőhet is.  
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. augusztus 5. csütörtök
Krisztina
31. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?