Az Apple hihetetlenül kicsi zenelejátszója az eladásokban is hű maradt méretéhez, hiszen az első heti eladások jóval alulmúlták a számításokat. Az Apple Insider tudomása szerint mindössze a kezdő készletek negyede fogyott el a hivatalos Apple boltokban. - közölte az SG.hu Hírmagazin
Az Apple hihetetlenül kicsi zenelejátszója az eladásokban is hű maradt méretéhez, hiszen az első heti eladások jóval alulmúlták a számításokat. Az Apple Insider tudomása szerint mindössze a kezdő készletek negyede fogyott el a hivatalos Apple boltokban. – közölte az SG.hu Hírmagazin
Kaliforniában tucatnyi Apple Store rendelt több, mint 1400 darab iPod Nano-t, de szombatig csupán csak néhány száz darab fogyott boltonként. Ez komoly meglepetés, főként annak ellenére, hogy az elemzők és a média is pozitívan állt hozzá a kis eszközhöz.
Az elemzők szerint a számos vizsgált Apple Store-ban csupán 200-500 darabot adtak el a kezdeti 1800-2500 darabos készletekből. Ráadásul bebizonyosodtak a korábbi feltételezések, hogy a fehér modellek szinte egyáltalán nem fogynak, a fekete dizájn eladásai jóval fölülmúlják a másikét. A legtöbb esetben a feketéből ötször annyit adnak el, de vannak helyek, ahol a különbség akár nyolcszoros is lehet. A probléma abból adódik, hogy ez éppen ellentétes az Apple elképzeléseivel, hiszen a gyártásnál minden ötödik fehér mellé készült egy fekete.
Az amerikai piacokon még a méretek között sem egyenletes a fogyás, mert szinte csak a 4Gb-os modelleket veszik, így a legnépszerűbb variáció (4Gb-os fekete) hiánycikké is vált néhány helyen. Szakértői vélemények szerint az Applenek a siker érdekében mindenképp át kell gondolnia a koncepciót és komoly változtatásokat kell eszközölnie az eladási stratégiákban. Ennek egyik biztos eszköze lehet, hogy a Nano árát egységesen, világszinten 50 dollárral csökkentenék, és az így kialakuló 150 és 200 dolláros szint már jóval csábítóbban hathat.
Az viszont biztos, hogy fehér festékből fog maradni az iPod gyárakban, ami akár az egységes Apple dizájn csődje is lehet.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
FRISS HÍREK
Több friss hír
15:04
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
A Parkinson-kór világnapja
Április 11.
Debrecen napja
Április 11.
A magyar költészet napja
Ajánlatunk
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Vásárlás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. április 11. 13:04

Pénzcentrum | 2026. április 11. 12:30

Agrárszektor | 2026. április 11. 13:58





