23 °C Budapest

eBay felvásárolja Skype-ot

Pénzcentrum
2005. szeptember 9. 14:26

Az internetes telefónia fellendülésével egyre értékesebbek lesznek az olyan vállalatok, mint a Skype. Nem csoda tehát hogy az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt az érdeklődés a cég megvásárlására és több hír is napvilágot látott a lehetséges befektetőkről. Most úgy tűnik, hogy az eBay lehet a befutó. - írta mai számában az SG.hu híírmagazin

Az internetes telefónia fellendülésével egyre értékesebbek lesznek az olyan vállalatok, mint a Skype. Nem csoda tehát hogy az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt az érdeklődés a cég megvásárlására és több hír is napvilágot látott a lehetséges befektetőkről. Most úgy tűnik, hogy az eBay lehet a befutó. – írta mai számában az SG.hu híírmagazin
 
A Skype a világ internetes telefon (VoIP) piacának meghatározó cége és gyakorlatilag jelenlegi egyeduralkodója. Éppen ezért nem véletlen, hogy a vállalat ára becslések szerint 2 és 3 milliárd dollár között mozog. Az eBay online aukciós portál tulajdonosai azonban úgy tűnik, hajlandóak lennének ennyi pénzt áldozni a cégért. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy eddig minden lehetséges vevőjelölttel megrekedtek a tárgyalások, legyen szó a Microsoftról, a Yahoo-ról vagy a Robert Murdoch milliárdos nevével fémjelzett News Corp-ról.
Az eBay vezetői az elmúlt években igyekeztek fokozatosan kibővíteni a birodalmukat. Ennek során megvásároltak több kisebb hirdetési platformot is. Tény, hogy a VoIP messze esik a portál tevékenységi területétől, azonban csábító, hogy óriási lehetőségek rejlenek benne. A legfrissebb hírek szerint az eBay képviselőivel folytatott jelenlegi tárgyalások meglehetősen bizonytalan alapokon nyugszanak és könnyen előfordulhat, hogy megszakadnak a megbeszélések az internetes aukciósház és a luxemburgi székhelyű VoIP cég között
Az eBay-nek jelenleg mintegy 157 millió regisztrált tagja van, míg a Skype-ot eddig 162 milliószor töltötték le az internetről és 52 millióan használják rendszeresen a szolgáltatást. Az eBay elméletileg tehát nem járna rosszul vele, és egy új kommunikációs szolgáltatást tudna elérhetővé tenni a regisztrált tagjai számára.
Egyre nehezebb a magyar befektetők dolga: újabb dologra kell most nagyon figyelni

Nincs egyszerű dolguk azoknak a vállalatoknak, amelyek közösségi finanszírozási platformon keresztül szeretnének értékpapírt kibocsátani.

Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. június 9. péntek
Félix
23. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?