24 °C Budapest

Vezető váltás az eTel Magyarország élén

Pénzcentrum
2005. szeptember 6. 10:35

Dévai Attila az eTel Magyarország új ügyvezető igazgatója. A jelenleg az eTel Csoport hazai vállalatának pénzügyi vezetőjeként dolgozó szakember Lukács Tamás távozásával a cég első számú irányítójává lép elő.

Dévai Attila az eTel Magyarország új ügyvezető igazgatója. A jelenleg az eTel Csoport hazai vállalatának pénzügyi vezetőjeként dolgozó szakember Lukács Tamás távozásával a cég első számú irányítójává lép elő.

Lukács Tamás eddigi ügyvezető igazgató, aki az eTel Csoport hazai vállalatának alapításától kezdve vezető pozíciókat töltött be a cégnél, az elmúlt év során megerősítette a vállalat piaci pozícióit és jelentős szerepe volt abban, hogy EBITDA pozitív eredmény mellett növekedési pályára állt a telekommunikációs vállalat.
Dévai Attila, a másfél éve a Média Markt kontrolleri vezetői székéből átigazolt 35 éves menedzser új feladata a telekommunikációs vállalat sikereinek és profitabilitásának további koordinálása. Dévait, aki magas szintű banki és pénzügyi tudását jelenlegi pozíciójában már bizonyította, elsősorban rendszerszemléletű gondolkodása miatt választotta erre a posztra Közép-Európa vezető vállalati távközlési szolgáltatójának, az eTel Csoportnak magyar vállalata. Erre a képességre különösen a kiéleződő telekommunikációs piaci versenyben kíván támaszkodni a cég.
Az eTel Csoport és az eTel Magyarország
 
Az eTel Csoport 130 000 vállalati ügyfelével Közép-Európa vezető alternatív vállalati telekommunikációs és Internet szolgáltatója, amely Magyarország mellett jelen van Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is. Az eTel Magyarország 2000 elején kezdte meg működését, és jelenleg az egyik leggyorsabban fejlődő hazai vállalati távközlési szolgáltatásokat nyújtó cég. Az eTel Magyarországot a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) 2001-ben beválasztotta az Év Vállalkozása Díj jelöltjeinek tízes listájába. Az eTel Csoportot a legrangosabb európai szaklap, a Tornado Insider 2001-ben a kontinens 100 leggyorsabban fejlődő technológiai vállalata közé sorolta. A Deloitte & Touche 2002-ben is a leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatok 50-es listájának (Technology Fast 50) első helyére rangsorolta az eTel-t.
Súlyos: az 1-3 éves gyerekek negyedének vannak félelmei különböző ételektől

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.

Megdőlt a 120 milliós közösségi finanszírozási rekord – itt az EU-s pénzek utódja? (x)

Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.

Balogh Petya: Önmagunkkal versenyzünk, és van hova fejlődni (x)

Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.

Szemet vetett erre a szektorra Balogh Petya: 50 ezerért még te is a cégtársa lehetsz

A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. június 7. szerda
Róbert
23. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Portfolio Balaton Business Forum 2023
Együtt a régió szereplői
EZT OLVASTAD MÁR?