Pénzcentrum • 2026. április 2. 20:34
Az Irán elleni amerikai–izraeli háború súlyos csapást mért Dubaj turisztikai ágazatára. Az éttermek bevételei akár 80 százalékkal is visszaestek, a szállodák kihasználtsága pedig a megszokott töredékére zuhant. Mindemellett a vendéglátásban dolgozó több tízezer vendégmunkás megélhetése is veszélybe került - tudósított a BBC.
Dubaj tavaly 19,59 millió külföldi látogatót fogadott, amivel a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt. A február 28-án kezdődött konfliktus óta azonban ez a lendület megtört. Az Egyesült Arab Emírségeket ismétlődő támadások érték. A hatóságok szerint több mint 2400 rakétát és drónt indítottak az ország felé. Ezek repülőtereket, kikötőket és polgári területeket, köztük szállodákat és lakóépületeket vettek célba. A lövedékek több mint 90 százalékát elfogták a légvédelmi rendszerek, de a törmelékek Dubaj frekventált pontjaira is lehullottak. Az országban eddig 11-en vesztették életüket, és több mint 185-en megsérültek.
A vendéglátóiparra gyakorolt hatás drámai. Natasha Sideris, a 14 egységet és több mint ezer alkalmazottat foglalkoztató Tashas cégcsoport alapítója elmondta, hogy a helyiek által is látogatott éttermeinek bevétele a felére esett. A kifejezetten a turistákra építő egységek forgalma pedig 70-80 százalékkal zuhant. Sideris 30 százalékos bércsökkentést vezetett be minden dolgozónál, beleértve saját magát is, hogy elkerülje a tömeges leépítéseket. Egy másik, névtelenséget kérő étteremláncnál a vendégforgalom a megszokott szint 15-20 százalékára zsugorodott, az alkalmazottak több mint felét pedig fizetés nélküli szabadságra küldték.
A szállodaszektorban hasonló a helyzet. A Wego utazási platform kereskedelmi igazgatója, Mamoun Hmiden szerint a háborút követő hetekben a dubaji szállodák kihasználtsága az éves átlag 15-20 százalékára esett vissza. Egyes luxusszállodák a Palm Jumeirah szigeten féláron kínálják a szobáikat. Más láncok pedig ideiglenesen bezárták bizonyos egységeiket, hivatalosan felújítási munkálatokra hivatkozva. Az üzleti turizmusra specializálódott hoteleket sem kíméli a válság, mivel számos konferenciát és rendezvényt töröltek vagy elhalasztottak. Az AirDNA adatai szerint a háború első hónapjában az Emírségekben mintegy 226 500 rövid távú szállásfoglalást mondtak le.
A légi közlekedés szintén megbénult. A konfliktus kitörésekor több tízezer turista rekedt az országban, akiket csak különjáratokkal tudtak hazaszállítani. Azóta több ezer menetrend szerinti járatot töröltek. A világ nemzetközi utasforgalom szempontjából legforgalmasabb légikikötője, a Dubaji Nemzetközi Repülőtér időnként szinte teljesen leállt. A helyi központú Emirates légitársaság pedig jelenleg is csökkentett kapacitással üzemel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A válság leginkább a dubaji vendéglátás gerincét alkotó vendégmunkásokat sújtja. Sokan fizetés nélküli szabadságra kényszerültek, néhány ötcsillagos szálloda pedig már meg is kezdte a leépítéseket. Jogvédő szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy az érintett munkavállalók többsége eleve kiszolgáltatott anyagi helyzetben van. Sokan közülük jelentős, a toborzási díjakból eredő adósságokat törlesztenek. A Tourism Economics elemzőcég becslései szerint a régió idén 23-38 millió turistát, és ezzel együtt 34-56 milliárd dollárnyi turisztikai bevételt veszíthet.
Dubaj kormányzata egy 272 millió dolláros gazdaságélénkítő csomagot jelentett be a következő három-hat hónapra. Ennek keretében a szállodák elhalaszthatják a különböző forgalmi adók és a turisztikai illetékek befizetését. A hatóságok emellett már a konfliktus lezárulása utáni időszakra fókuszálnak, és a turizmus újraindítását célzó marketingkampányokon dolgoznak. Amennyiben a háború hamarosan véget ér, októbertől elindulhat a piaci fellendülés. Ha azonban a válság elhúzódik, az elbocsátások és az üzletbezárások elkerülhetetlenné válnak, mivel a cége legfeljebb két-három hónapnyi pénzügyi tartalékkal rendelkezik.