Újabb orosz egy Forma-1-es autóban!

Pénzcentrum2010. november 9. 14:02

Forma-1-es autóval száguldozott az orosz kormányfő Vladimir Putin Szentpétervár lezárt utcáin. Korábban is láthattuk már az államférfit különböző szerepekben, amivel kemény kormányfői imidzsét próbálta színesíteni. Részt vett már bálnavadászaton, jelentek meg képek amint az általa elejtett tigrissel pózol, lencsevégre kapták már síelés, horgászat közben. A mostani reklámfogással az államfő az Oroszországba érkező versenysorozatot próbálta népszerűsíteni.

A múlt hónapban Putin megállapodást kötött a száguldó cirkusz tulajdonosával Bernie Ecclestone-nal, miszerint 2014-től Oroszországnak is helyet biztosítanak a versenynaptárban. Az orosz versenypálya a fekete tenger partján fekvő üdülőhely - Sochi közelében épül majd fel. A település nem csak a most bejelentett új versenyhelyszínről híres, ugyanis a város ad helyet a 2014-es téli olimpiai játékoknak.

A tesztvezetés során a kormányfő több mint 240 km/h-val száguldott és miután kiszállt az autóból gratulált magának és angolul hozzáfűzte a jelenlévőknek: "Elsőre nem is volt rossz."

 

Címkék:
versenypálya,