Várható volt, bekövetkezett! Ráadásul pont Abramovicsék utcájában

Pénzcentrum2010. augusztus 21. 15:02

Mint arról a Pénzcentrum.hu a múlt héten beszámolt (Olyan kocsikkal jönnek Dubajból nyaralni, hogy mindenkinek leesett az álla), egymást érik a méregdrága sportkocsik London utcáin. Megbecsülni is nehéz az arab országokból érkező Ferrarik, Lamborghinik és Bugattik számát. A sebességhatárokra fittyet hányó ifjak miatt csak idő kérdése volt, hogy mikor következik be egy komolyabb baleset, bekövetkezett. Az Emirátusokból érkezett két letartóztatott férfi csak annyit, mondott, hogy "Jól van, jól van, minden kár ki lesz fizetve!".

A városba érkező luxusautók tulajdonosait már többször feljelentették a helyiek, mivel olyan jó hírnévnek örvendő utcákban is versenyeztek, ahol ez korábban elképzelhetetlen volt. Várható volt, hogy a gyorshajtásnak nem lesz jó vége, előbb vagy utóbb rosszra fordulhatnak a dolgok.

A legutóbbi hajsza két száguldozó arab származású üzletember letartóztatásával ért véget, miután a sofőr elveszítette az uralmát a 280 ezer dollár (60 millió forint) értékű Lamborghini sportkocsija fölött és autójukkal négy parkoló járművet törtek rommá.

A két férfi kisebb horzsolásokkal megúszta a balesetet és szerencsére a járókelők közül sem szenvedett senki személyi sérülést. A zúzás abban az elegáns utcában történt, ahol az orosz oligarcha, Roman Abramovics is rendelkezik egy ingatlannal. A 28 éves Abdulla Saeed Khalfan Al-Dhaheri és a 35 éves Sultan Khalifa Al-Muhairbi kezén a balesetet követően kattant a bilincs.

A férfiak ellen közúti veszélyeztetés a vád, ráadásul a papírok ellenőrzése során kiderült, hogy nem rendelkeznek a szigetországban érvényes felelősségbiztosítással. A járókelőket tanúként fogják meghallgatni az eljárás során, egyikük egy brit lapnak annyit mondott, hogy mikor a balesetet követően a férfiak kiszálltak az autóból, csak annyit mondtak a nézelődőknek, hogy "Jól van, jól van, minden kár ki lesz fizetve!".

Címkék:
közúti veszélyeztetés, bugatti, roman abramovics,