Milliók búcsúzhatnak a sárga csekktől: ez lesz helyette

Pénzcentrum2013. február 21. 10:30

Heteken belül több mint egymillió ELMÛ-ÉMÁSZ ügyfél kaphat sárga csekk helyett új típusú fehéret. A fogyasztók szempontjából nincs különbség a két átutalási megbízás között, a postán lehet befizetni vagy a rajta lévő adatok segítségével banki utalást is indíthatunk.

A tavalyi nettó 112 forintról 137 forintra változott a sárga csekk ára. Az emelésre elsősorban a 2013-as költségek emelkedésével magyarázza a Posta, számításaink szerint itt az új tranzakciós illetékről van szó, amit így áthárítanak a szolgáltatókra. A díjat továbbra is az fizeti, akinek a számláján jóváírják a pénzt, vagyis a szolgáltató cégek. Így a befizetőknek továbbra is látszólag ingyenes a szolgáltatás.

KATTINTS! LYUKAT ÉGETETT A FELSŐVEZETÉK A VILLAMOSBA BUDAPESTEN!

A drága sárga csekkről tehát érdeke a szolgáltatóknak átállni a fehérre, hiszen olcsóbb lehet számukra. A posta szakértője szerint az előállítási költsége ugyan max 2-3 forinttal alacsonyabb, mint a sárga verzióé, de azzal ellentétben egyedi árazást használhatnak. Tehát az egyedi áralkuk miatt lehet ez kedvezőbb a szolgáltatóknak is. Hasonló egyedi megállapodás jött létre az ELMÛ-ÉMÁSZ és a Posta között, így heteken belül már a jól megszokott sárga csekk helyett a fehér fog érkezni a szolgáltató ügyfeleihez.

 

A fehér csekkről Varga Dezső, a magyar Posta üzleti és koordinációs vezérigazgató-helyettese elmondta, ennek kibocsátására és beszedésére a bankok kihagyásával közvetlenül a partnereikkel kötnének szerződést. Az igénybe vett egyéb szolgáltatások mennyiségétől függően a fehér csekk után egyedi árat ajánlanak partnereiknek. Maga ez előállítás 2-3 forinttal lehet csak alacsonyabb. A Magyar Posta vezérigazgató helyettese hangsúlyozta, hogy a lakossági ügyfeleknek sem a sárga csekk, sem a fehér csekk postai befizetése nem jelent többletterhet, mert mindkettőnél ingyenes a feladás, és a befizető már kitöltve kapja.

Miért lehet jó a Postának?

A Posta bevételének nagy része származik a sárga csekkes befizetésekből, érdeke, hogy minél tovább használják azt a rezsi befizetésére is. Még akkor is, hogy már vannak valóban ingyenes szolgáltatások is erre a célra.

A Postának az egyik legnagyobb "szerencséje, hogy jelenleg a csekkek többletköltségeit a szolgáltatók a novemberben elfogadott Hírközlési Törvény értelmében nem háríthatják át a fogyasztókra, nyáron a közműcégekkel szemben vezettek be hasonló korlátozást. A szolgáltatók többsége tehát nem fizettetheti meg a postai fizetés díját azzokkal, akik ténylegesen használják. Beépül az alapszolgáltatás árába, így mindenkit terhel. Azt is, aki az átutalással vagy beszedési megbízással fizet.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem csak ez lehet a probléma, hogy mindenki zsebéből kikerül egy kicsi. Az MNB egy tanulmánya szerint évente 39 milliárdos kárt okoz a gazdaságnak a sárga csekkes fizetés, ezt az összeget még növeli az ide kapcsolódó készpénzhasználat költsége.

A látszólag ingyenesség ráadásul sokakat megtéveszt. Sokan lehetnek azok, akik valóban a postán tudják befizetni a legkönnyebben rezsiköltségeiket, de még többen azok, akik amiatt választják mert költségkímélőnek hiszik. A Posta kommunikációja erre erősít rá, amikor azt állítják, hogy a befizetőknek ingyenes.

Minél többen nyúlnak az sárga vagy a fehér csekkhez, annál többe kerül a szolgáltatás, amiért fizetünk. Ha százból 40-en használnak sárga csekket, ami 5 480 forintba ( 40*137) kerül, akkor mindenkinek 54,8 forinttal többe kerül a befizetése. Az összes rezsiköltséget tekintve ez már több száz forint, azoknak is, akik esetleg online kártyával vagy beszedési megbízással fizetnek.

 

Címkék:
energia, rezsi,