Szabadulna a régi kéjlaktól a plasztikázott celeb

Pénzcentrum • 2010. augusztus 14. 10:02

Katie Price (Jordan) végleg le kívánja zárni a volt férjével, az egyslágeres Peter Andréval közös múltját. Ehhez még az szükséges, hogy eladják korábbi közös Surrey-i otthonukat, amit 2,95 millió fontért dobtak piacra a napokban.


A volt pár két évvel ezelőtt 2,5 millió fontért vásárolta meg az ingatlant, Katie és új párja nemrégiben 2 millió fontot fizetett az új Sussex-i otthonukért, így már mindkét fél szabadulna a nyolcszobás palotától.

A brit nézők ismerhetik a 900 négyzetméteren terpeszkedő házat egy korábbi valóság-show-ból, de a hirdetésben szereplő képek egyáltalán nem az akkori állapotokat tükrözik. Nyoma sincs a korábban szanaszét hagyott játékoknak és ruháknak, minden helyiség ízlésesen festett és rendezett.

A márványborítású előcsarnokot és a lépcsőfeljárót az ország egyik legnevesebb belsőépítésze tervezte.

Az ingatlanhoz tartozik egy mozaikborítású fedett medence, ahonnan kijárat nyílik a gondosan ápolt udvarra.

A főzni vágyókat tágas konyha várja a legmodernebb konyhagépekkel, a hiú séfek egy pillantást is vethetnek magukra a falitükörnek is beillő hűtőszekrény ajtajában.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bíborra festett mozi-szobában kikapcsolódhatnak a lakók egy filmnézés keretében, a tágas nappaliban nagyobb társaságokat is vendégül lehet látni.

Forrás: Daily Mail

Címkék:
polt péter,