Itt az őszi hidegzuhany a magyar szülőknek: innentől már ez a támogatás sem jár a családoknak

Koós Anna2023. augusztus 23. 10:02

Ősszel szokott megindulni egy nagyobb beszoktatási hullám a bölcsődékben, mely rengeteg magyar család életében hozhat 2023-ban is változást. Az addig GYED-et, GYES-t igénylő szülő, esetleg nagyszülő visszatérhet a munkába, a gyermek pedig a napja egy részét a bölcsődében tölti. Ez a változás anyagilag is változást hoz a családok számára, főként ha a gyermek nem kerül be állami bölcsődébe a férőhelyhiány miatt. A bölcsőde finanszírozásához ráadásul idén csak március 31-ig vehettek igénybe állami támogatást a családok, a kifizetések június 30-ig bezárólag töténhettek meg. Ez a lehetőség pedig úgy tűnik, végleg megszűnt, a határidőt nem hosszabbították meg, ahogy a korábbi években. Így viszont sok szülőnek nehezebb lehet a visszatérés idén ősztől a munkaerőpiacra.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutolsó adatai szerint 2022-ben 55 370 bölcsődei férőhely volt Magyarországon, 4,8 százalékkal több, mint 2021-ben. A beíratott gyermekek száma 50 720-ra emelkedett tavaly, 7,1 százalékkal lett többen, mint tavalyelőtt voltak. Vagyis a beíratott gyermekek száma nagyobb mértékben emelkedett, mint ahogy a férőhelyek bővültek.

A 2019. februárban meghirdetett Családvédelmi Akcióterv azt tűzte célul, hogy 2022-ig 70 ezerre emelkedjen a bölcsődei férőhelyek száma. Ebből 55 ezerig sikerült eljutni, bár igény az lenne még több bölcsődére. Az is tudható a KSH népességadataiból, hogy 2022. január 1-jén az 1-3 éves gyermekek száma 280 195 volt, mindössze 18,1 százalékuk járt ebben az évben bölcsődébe - 2021-ben viszont még csupán 16,8 százalékuk, és az arány a pandémia alatt sem volt ennél több.

Loading...

Ha a bölcsődék típusa szerint is vizsgáljuk az intézmények számának változását, férőhelybővülést, akkor azt láthatjuk, hogy a minibölcsődék száma 2017 óta jelentősen nőtt. Akkor még ilyen férőhely volt az országban, tavaly már 2778. A munkahelyi bölcsődék még mindig viszonylag ritkák, viszont az elérhető férőhelyek 2017 óta megduplázódtak. A családi bölcsődék esetében 2021-ről 2022-re volt számottevő növekedés megfigyelhető férőhelybővülésben.

Loading...

Bár a bölcsődei lefedettség elviekben jónak mondható, hiszen kevesebb a beíratott gyermek, mint a férőhely, ez az ország egyes részein jelentős eltéréseket mutat. Jellemző, hogy egyes helyeken nagy a tolongás a bölcsődei helyekért, míg ahol lenne hely, ott igény nem mutatkozik. 2021-es adatok alapján a gyermekek egyötödének nem jutott hely bölcsődében. A területi egyenlőtlenségeket támasztja alá az is, hogy a 2020/2021-es nevelési évben férőhely hiányában elutasított gyermekek száma (halmozott gyerekszám) 2875 volt, míg a működő férőhelyek száma országosan 5705-tel meghaladta a beiratkozott gyermekekét.

A férőhelyek száma mindenhol nőtt az országban 2021-ről 2022-re, Bács-Kiskun (11,9%), Tolna (16,3%), Vas (20,8%), Veszprém (12,8%) vármegyékben jelentősen. A beíratott gyermekek száma pedig leginkább Pest (12,5%), Győr-Moson-Sopron (10,7%), Vas (10,4%), Tolna (20,7%) és Nógrád (16,1%) vármegyékben nőtt a leginkább.

Mi lett a bölcsődei támogatással?

2019. július 31-től nyílt meg a pályázat (GINOP-5.3.11-18 - 00001 - Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása), amelynek keretében a kisgyermekes családok kiadásai akár 40 ezer forinttal is csökkenthetők voltak, ha férőhelyhiány miatt magánbölcsődébe kényszerültek adni kisgyermeküket. A támogatás csak akkor járt, ha a szülő visszahelyezkedik a munkaerőpiacra, de állami bölcsődébe nem tudja beíratni a gyermekét. Voltak olyan kistelepülések - szám szerint 2767 és 13 fővárosi kerület -, ahol automatikusan járt a támogatás, hiszen bizonyosan nem volt elég bölcsődei férőhely a térségben.

Ez a lehetőség megszűnt, a Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a bölcsődei támogatási kérelmet legkésőbb 2023. március 31-ig volt lehetőség benyújtani. A kifizetési igénylést pedig legkésőbb 2023. június 30-ig lehetett benyújtani, ezután már nincs lehetőség további kifizetést igényelni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Korábbi években az volt a jellemző, hogy amikor közeledett az előre kijelölt határidő, akkor azt időről időre meghosszabbították. 2023-ban azonban nem hosszabbítottak tovább, pedig idén is bizonyosan sok gyermeket lesznek kénytelen magánbölcsődébe íratni a szülők állami férőhely hiányában - ez pedig jelentős anyagi terhet róhat a családokra, különösen idén, ebben az inflációs helyzetben.

Milyen lehetőségek maradtak?

A tanévkezdés közeledtével lapunk sokat foglalkozott a beiskolázási támogatásokkal, akár az önkormányzatok által nyújtott segítséggel rászorulási alapon, akár az egészségpénztári megtakarításból fedezhető szolgáltatásokkal, a bölcsődés korú gyermekek esetében azonban ezek közül nem minden lehetőséget lehet kihasználni, legfeljebb óvodás kortól. Ezért is jelenthet nagy kiesést a bölcsődei támogatás megszüntetése.

Az önkormányzatoknál mindenképpen érdemes érdeklődni a lehetőségekről, mert van, ahol rászorultsági alapon támogatják a bölcsődéztetést. A Józsefvárosi Önkormányzatnál például a bölcsődéztetési támogatást szociális rászorultsági alapon állapítják meg a bölcsődei jogviszonnyal rendelkező gyermek családja részére, összege összesen 60 ezer forint. Ebben azok a józsefvárosi családok részesülhetnek, ahol az 1 főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a nettó 100 ezer forintot. A támogatás 2023 szeptemberétől folyamatosan igényelhető.

Fontos, hogy 3 éves kor alatt még igényelhető a GYES is, amelynek összege azonban igen alacsony, megegyezik az öregségi nyugdíjminimummal, amely 28 500 forint - 2008 óta változatlanul. GYES mellett lehet munkát vállalni is. A családi pótlék, családi adókedvezmény szintén járhat bölcsődés korú gyermekek esetében. Amennyiben a szülők visszamennének dolgozni, 202 óta az is megoldás lehet, ha a nagyszülő megy egy GYED-re a gyermekkel.

A bölcsődés korú gyermeket nevelők támogatásai azonban lényegében itt ki is merültek. Érdemes tehát azoknak, akik a gyermekük születését követően még azok óvodás kora előtt visszaállnának a munkába, előre felkészülni, érdeklődni a lehetőségekről, félretenni arra az esetre, ha a gyermek nem kerül be állami bölcsődébe.

Címkék:
pályázat, oktatás, támogatás, bölcsőde, gyes, gyermek, férőhely, bölcsődei ellátás, állami, családok, gyermekek,