Fontos NAV küldemény érkezik hamarosan: ezt mindenképp meg kell nézned

MTI
2021. január 11. 15:03

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is elkészíti a személyijövedelemadó(szja)-bevallási tervezeteket, amelyeket március közepétől érhetnek el az adózók a NAV eSZJA oldalán - közölte a hivatal.

A hivatal közleménye szerint a NAV idén is minden adózónak, a magánszemélyeken túl az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is készít szja-bevallási tervezetet, amely KAÜ-azonosítás (ügyfélkapus, e-személyi igazolvánnyal történő vagy telefonos azonosítás) után 2021. március 15-étől érhető el a NAV honlapján.    

Akik a hivatal segítsége nélkül maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, azok már most hozzáférnek a 20SZJA bevallási nyomtatványhoz, a kitöltéséhez szükséges webes felülethez és a hagyományos általános nyomtatványkitöltő programhoz (ÁNYK).

A webes kitöltőprogram a legegyszerűbben a NAV eSZJA oldaláról érhető el. Az elkészített bevallások leggyorsabban elektronikusan küldhetők be, azonban a NAV felülete akkor is alkalmas a bevallás kitöltésére, ha valaki nem az Ügyfélkapun nyújtja be azt, hanem hagyományos módon kinyomtatva, papíron - tették hozzá.

Felhívták a figyelmet, hogy az szja bevallásának és befizetésének határideje egységesen, mindenki számára 2021. május 20. Kiemelték: a NAV eSZJA oldalán már minden aktuális bevallási információ elérhető, emellett a NAV folyamatosan közzéteszi az aktuális tudnivalókat, a bevallási tervezettel kapcsolatos határidőket és teendőket.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is - írta a NAV.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 29. 23:21
Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatst...
MEDIA1  |  2026. június 29. 20:04
A 26. ARC közérzeti pályázatra 2026. július 28-án délig lehet jelentkezni. Magyarország egyik legism...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
iO Charts  |  2026. június 28. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Rivian részvény az elmúlt évek egyik leglátványosabb tőzsdei ki...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?