Mutatjuk, melyek voltak a hét legolvasottabb és legérdekesebb hírei a Pénzcentrumon 2026. 42. hetében.
Az állampapírpiac hanyatlása és a részvénypiac nem túl fényes teljesítménye az önkéntes és a magánnyugdíj-pénztárakra is hatott, a kevés kockázatot vállaló portfoliók az idei év vesztesei eddig - írja a Világgazdaság.
A lap hétfői szerint ötből négy önkéntes nyugdíjpénztári alap mínuszban állt az első nyolc hónap után. A legfrissebb júliusi inflációs adat szerint 3,4 százalékkal nőttek egy év alatt az árak, ezt a szintet pedig az idei hozamok meg sem közelítik. Az egyetlen kivétel a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár Kockázatvállalás nevű portfoliója, amelynek befektetési egységei január óta több mint 6,2 százalékot hoztak. Az ezüstérmes az Aegon Klímaváltozás alapja lett valamivel több mint 2 százalékos hozammal az év elejétől, a harmadik a Pannónia növekedési portfoliója 1,86 százalékkal.
Az lap közlése alapján rajtuk kívül öt alap áll még szerény pluszban az idén, ezek közül négy magas kockázatú, sok részvényt tartalmazó növekedési portfólió, egy pedig pénzpiaci alap. Az elemzés szerint az idei gyengébb teljesítmény ellenére hosszabb távon jók a pénztárak hozamai. Bár az idén az első fél évben nem egészen 24 milliárd forintot buktak a nyugdíj-alapok, 2009 és 2017 között a vagyonkezelők 676 milliárd forintnyi pozitív hozammal növelték meg a tagok számláját.
A négy megmaradt magánnyugdíj-pénztár 12 alapja közül kettő állt augusztus végén szerény pluszban: a Szövetség és a Budapest növekedési alapjai. Mind a négy pénztárnál a növekedési alapok állnak a legjobban, ami azért jó hír, mert a legtöbb tag pénze ezekben van. A kiegyensúlyozott alapok bukták a legnagyobbat, nyolc hónap alatt 1-2 százalék között estek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







