Volt olyan, aki 50 helyett 129 km/h-val ment, reppent is a csaknem félmilliós bírság.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a MasterCard Europe visszaélt gazdasági erőfölényével, mert 2011. február 8. és 2013. december 31. között úgy állapította meg bankközi jutalékának mértékét, hogy az alkalmas volt versenytársak kiszorítására a piacról.
Az Európai Unió Bizottsága, mint versenyfelügyeleti hatóság számos uniós szintű eljárást folytatott le e kártyatársaságokkal szemben a bankközi jutalékkal kapcsolatban. A bankközi jutalék a bankkártya-elfogadást biztosító elfogadó bank által a kártyát kibocsátó bank részére, a bankkártyákkal lebonyolított tranzakcióért fizetett díj, amelynek mértékét Magyarországon a kártyatársaságok határozzák meg.A Bizottság a VISA-val szembeni egyik eljárást a VISA kötelezettségvállalásának elfogadásával szüntette meg, ennek következtében a VISA bankközi jutalékának felső korlátja lett Magyarországon 2011 februárjától.
A MasterCard a magyarországi kártyapiacon erőfölényes pozícióban volt a vizsgált időszakban, és e pozícióját erősítette, hogy behozhatatlan versenyelőnyre tett szert a VISA-val szemben, utóbbi felső korlátja miatt a bankközi jutalék meghatározásában.
A MasterCard a fentiek tudatában olyan szinten határozta meg bankközi jutalékának szintjét, amelynek következtében tovább csökkent a MasterCard piaci erőfölénye miatt már amúgy is meggyengült verseny. Erre tekintettel a GVH megállapította, hogy a MasterCard visszaélt gazdasági erőfölényével.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A jogsértés megállapítása mellett a GVH bírságot is szabott ki a MasterCard-dal szemben. A GVH a bírság kiszabásakor a MasterCard betéti kártyáiból származó releváns árbevételének 10 százalékát vette alapul a vizsgált időszak alatt. A bírság kiszabásakor a GVH enyhítő körülményként vette figyelembe a MasterCard jogsértő magatartásának újszerűségét, így a bírság összegét 88 millió forintban határozta meg.
Nemcsak a forint szárnyal: az kaszált ma nagyot, aki ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén
A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







