17 °C Budapest

Őszintén vallott múltjáról Gáspár Laci

2015. november 14. 13:30

Gyerekkorában sokat nélkülözött Gáspár Laci, akinek elmondása szerint lábbelire sem jutotta. Mivel azonban már az első bevételeiből félretett, ma már nem kell azon aggódnia, hogy miből tartja el a családját. De vajon hogyan takarítsanak meg azok, akik hiába szeretnének, egyszerűen nem tudnak miből félretenni?

Nemrég egy interjúban arról vallott Gáspár Laci, a Sztárban Sztár énekese, hogy sokat szűkölködtek a családjával gyerekkorában. Mivel a gyermekeinek mindent szeretne megadni, már az első bevételeiből félretett, tehermentesítette a lakásukat, és igyekszik elkerülni, hogy adósságokba verje magát - írja a Hot magazin.

Bár egyre nő azok száma a magyar lakosság körében, akik félre tudnak tenni, még mindig sokan vannak, akik egyáltalán nem rendelkeznek megtakarítással. Ráadásul sokan úgy gondolják, hogy havi néhány ezer forintot felesleges félretenni, ezért inkább el sem kezdik a takarékoskodást. Pedig akkor is érdemes megtakarítani a rendszeres jövedelemből, illetve az egyszeri nagyobb bevételekből, ha nincs a közeljövőben nagyobb összeget igénylő tervezett kiadás. De vajon hogy tudnának félretenni azok, akik alig jönnek ki a havi költségvetésből?

A szakértők szerint a hangsúly nem feltétlenül az összegen van, sokkal inkább azon, hogy megpróbáljunk rendszeresen takarékoskodni. Például havi 5-10 ezer forintból 10 hónap alatt 50 - 100 ezer forintot is meg tudunk spórolni, de három év alatt akár 3 havi rezsi és egyéb kiadásokra elegendő tartalékot is összegyűjthetünk. 10 év alatt pedig 1-1,5 millió forintot is fel lehet halmozni. Próbáljunk hosszú távra tervezni: minden hónapban lehetőleg ugyanannyit - vagy a meghatározott összegnél többet - tegyünk félre.

Ezekkel érdemes tisztában lenni ahhoz, hogy elkezdhessünk egy megtakarítást:

Kinek milyen megtakarítási forma ajánlott?

Élethelyzetenként eltérő, hogy milyen megtakarítási termékre lehet szükségünk, de például a kisgyermekes családok számára fontos lehet, hogy viszonylag könnyen hozzáférhessenek a pénzükhöz, ugyanakkor optimális legyen a hozam. Számukra például optimális lehet, ha Start-számlán fektetik be pénzük egy részét, vagy gyermekeinek lakástakarék-pénztárban tesznek félre. Ugyanakkor különféle befektetési alapokba (például vegyes alapokba vagy ingatlanalapba) is fektethetnek.

Egy olyan családnál, ahol már nagyobbak a gyerekek, a középkorú szülőknek fontos lehet a nyugdíj-előtakarékosság, illetve a gyerekek jövője miatt hasznos lehet a lakástakarék is. Akár TBSZ-ben is gondolkozhatnak: a tartós befektetési számlánál három év után részlegesen, öt év után pedig teljesen adómentesen juthatnak a megtakarításuk hozamához.

Egy egyedülálló, dolgozó fiatal esetében szintén jó ötlet lehet a lakástakarék, de takarékoskodhat például autóra, vagy akár a családalapítással járó költségekre is, így neki is ajánlható a fentebb már említett TBSZ.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?