Bár a nemzetközi folyamatok hatására a magyar állampapírok hozama is emelkedett az elmúlt hetekben, a hazai kötvények még így is felülteljesítenek.
A Start-számla nyitásával segíthetjük gyermekeink életkezdését, megkönnyítve az első lakás vásárlását, vagy az egyetemi tanulmányokat. Mégis mekkora összeggel segíti az állam a takarékoskodást, és milyen kedvezményeket kapnak a Start-számlás ügyfelek?
A gyermek életkezdéséhez könnyedén hozzájárulhatunk, ha Start-számlát nyitunk, amire rendszeresen pénzt fizetünk be. Ezzel segíthetünk a lakásvásárlásban, de akár az egyetemi tandíjat is összegyűjthetjük, így megúszva azt, hogy hitelfelvétellel kezdje a felnőtt életét a gyerek. De mik a számlanyitás feltételei, milyen költségekkel kell számolnunk, és legfőképpen miért érdemes élni ezzel a lehetőséggel?
Életkezdési támogatás
Minden magyar gyermek születésekor az állam elhelyez 42 500 forint életkezdési támogatást egy Start-letéti számlán. Az itt elhelyezett összeg az infláció mértékével növekszik, egészen addig, amíg a szülők Start-értékpapírszámlát nyitnak a Magyar Államkincstárnál (MÁK).
A számla nyitását követően ugyanis Babakötvénybe kerül a támogatás összege és a család által befizetett további pénz, ami három százalékos prémiumot fizet az infláció mértékéhez képest, vagyis a pénzünk nem veszíthet értékéből, sőt mindig reálkamatot könyvelhetünk el.
Az életkezdési támogatáson felül máshogyan is támogatja az állam a takarékoskodást, ugyanis a befizetésünk 10 százalékának megfelelő állami támogatást nyújt. A támogatás mértéke azonban nem haladhatja meg a hatezer forintot évente. Ez alól egy kivétel van, ugyanis a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek után a fentiek kétszeres lehet az állami támogatás, vagyis 20 százalékot írnak jóvá, évente maximum 12 ezer forintot.
Mennyibe kerül a megtakarítás?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A számlavezetés és a tranzakciók indítása az Államkincstárnál vezetett számláknál teljesen ingyenes, ezekért díjat nem számítanak. Lényeges továbbá az is, hogy a gyermek által 18 éves kora után felvett összeg adó (kamatadó), járulék (egészségügyi hozzájárulás), és illeték (tranzakciós illeték) mentes, ezeket nem kell megfizetni.
Ezért érdemes Start-számlát nyitni
Ugyan a Start-számlához nem férhet hozzá a szülő, csak a gyermek és ő is csak 18 éves kora után, mégis kiváló megtakarítási lehetőség a következők miatt
- Biztos reálkamatozás (3 százalékos)
- 10 százalékos állami jóváírás
- Adó, járulék és illetékmentesség
- Ingyenes számlavezetés
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







