Egyre többen akarnak, mégsem tudnak megtakarítani

Pénzcentrum2013. október 30. 11:32

Egyre többünk szerint fontos az öngondoskodás, miközben egyre kevesebbünknek van bármilyen félretett pénze - így néz ki most Magyarország az OTP Öngondoskodási Index olvasása közben, amit a Portfolio.hu Öngondoskodási Konferenciáján mutattak be.

Ez emberek többsége fontosnak gondolja az öngondoskodást - véli kiolvasni OTP Öngondoskodási Index adataiból Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese. Azt lehet látni, hogy leginkább a nyugdíjcélú megtakarítások nőnek, hiszen egyre kevesebben gondoljuk azt, hogy az állam feladata lenne a tisztességes nyugdíjaskor megteremtése. A váratlan helyzetekre azonban továbbra is csak a lakosság 24 százaléka készült fel. Ráadásul a megtakarítások többsége (38 százalék) még mindig a párnacihába kerül.


A megtakarítással rendelkezők 47 százaléka tartja legalább részben bankban a pénzét, az országos eltérések is jelentősek ebben a tekintetben. A legtöbben a Dél-Dunántúlon viszik a pénzüket valamilyen bankfiókba. A legtöbben ma már a továbbtanulásra tesznek félre pénzt, az OTP felmérésére választ adók 30 százaléka akár hitelt is hajlandó felvenni az oktatás miatt.


Ruhatár helyett most oktatásra tesznek félre

Egyértelműen felfelé húzták az Index értékét - amelyet mintegy 80 különböző tételből kalkulálnak - az öngondoskodási szemlélet terjedésére utaló adatok. A korábbinál többen, az emberek ötöde rendelkezik időskorra félretett tartalékkal, és még inkább bíztató, hogy 22 százalék jelenleg is rendszeresen megtakarít ezzel a céllal. Szintén beszédes, hogy míg tavasszal a ruhatár-frissítés volt az egyik legfontosabb megtakarítási cél, most rövidebb és hosszabb távon egyaránt nagyon előkelő helyre tették az emberek a tanulást és az azzal összefüggő megtakarítási célokat. A megkérdezettek 87 százalék-a szerint érdemes máshonnan is átcsoportosítani erre, ötből négyen nyilatkoztak úgy, hogy érdemes előre takarékoskodni az oktatásra, 30 százalék még bankhitelt is felvenne a továbbtanulás finanszírozására. Általános trend, hogy minél magasabb végzettségű valaki, annál inkább így gondolkodik. Továbbra is élmezőnyben végeztek az ingatlanvásárlással, nyaralással kapcsolatos, hagyományosan népszerű megtakarítási tervek. Ugyancsak bíztató, hogy a korábbi megtorpanás után újra egyre többen, már a válaszadók 54 százaléka készít havi költségvetési tervet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A legtöbb embernek fáj a tranzakciós illeték, az OTP Öngondoskodási Index kutatásából kiderül, hogy az emberek 75 százaléka kisebb vagy nagyobb mértékben, de érezhető tehernek tartja az új adót.

Kovács Antal szerint az öngondoskodáshoz való hozzáállást tükröző adatok bizakodásra adnak okot, küszöbén állhatunk a régóta várt öngondoskodási szemléletbeli fordulatnak. A rendszeres kisösszegű megtakarítások szélesebb körű elterjedése tovább növelhetné az öngondoskodók táborát akár a jelenleg kevésbé aktív megtakarítók körében is. Ha ehhez az öngondoskodási termékek nagyobb elterjedése párosulna, például azáltal, hogy a családok több pénzből gazdálkodhatnak az év végi jutalmak, a rezsicsökkentés vagy a jövő évi adóváltozások révén, akkor a vezérigazgató-helyettes szerint a tavaszi adatfelvételnél akár egy nagyobb mértékű pozitív elmozdulás is bekövetkezhet az index értékében.

Címkék:
öngondoskodás,