15 °C Budapest

5,1 százalékos kamattal indul az új eurókötvény

Pénzcentrum
2012. november 14. 13:02

Az eurózóna átlagos inflációjához igazodó új, elsősorban a lakosságnak szánt euróalapú államkötvény 5,1%-os kamattal indul az első periódusban - számol be a mai Magyar Nemzet és Népszabadság Borbély László András jelzéséről.

Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató helyettese múlt héten a Portfolio.hu-nak már elmondta: várhatóan jövő keddtől az OTP Bank fiókjaiban, november 26-tól pedig az Államkincstár irodáiban lehet majd megvásárolni a papírt.

Az ÁKK első körben 200 millió eurónyi forrást tervez bevonni. Ez mai árfolyamon 57 milliárd forint, amelyet forintalapú lakossági állampapírokból egy hónap alatt (októberben) is be tud vonni az eddigi tapasztalatok alapján.

Az új papír bejelentéséről szóló október eleji sajtótájékoztatón elhangzott, hogy változó kamatozású államkötvényről van szó, amely évente kétszer fizet majd kamatot. A papír kamatozása az eurózóna hivatalos inflációs adatához igazodik és ahhoz képest 2,5%-pontos prémiumot kínál majd. Az Eurostat adatai szerint augusztusban és szeptemberben is 2,6%-os volt az év/év alapú infláció a fizetési övezetben, így adódik a magyar papír kapcsán az első periódusra szóló 5,1%-os kamat.

Az új eurókötvény 5,1%-os kamattal indul

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 30. 11:31
Egy olasz médiakutató intézet vizsgálta az Euronews magyar kampányanyagait, és Kert Attila közlése s...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem