Kolduslista: ezek a legszegényebb magyar települések

Pénzcentrum
2011. november 1. 13:06

A leghátrányosabb helyzetben továbbra is az aprófalvas térségek vannak Magyarország északkeleti és délnyugati végein - ez a legfőbb megállapítása a GfK Hungária 2011-es Általános Vásárlóerő Index tanulmányának. Tiszabő, Alsószentmárton, Szendrőlád tekinthetők hazánk legszegényebb településeinek - a leggazdagabbak Telki, Üröm és Csopak.

A GfK Hungária legfrissebb, 2011. évi vásárlóerő adataiból kitűnik, hogy tovább csökkent Budapest előnye a vidékkel szemben. Az egy főre jutó vásárlóerő index értéke az idén 132,9 volt a fővárosban szemben a 2010-ben mért 133,6-al. A rangsorban a fővárost követő Komárom-Esztergom és Fejér megye vásárlóerő index értéke meghaladta a 110-es értéket, amire eddig még nem volt példa. A legnagyobb növekedést a már évek óta folyamatosan fejlődő Komárom-Esztergom megye érte el (110,9). A harmadik helyezett Fejér megye (110,1) önmagában szintén látványos, 1,1-es növekedést produkált.

 

Egy főre jutó vásárlóerő megyénként (Magyarország = 100) Forrás: GfK


"E példátlan fejlődésnek az egyik oka a megyeszékhelyekre koncentrálódó iparfejlesztések nagyságrendje lehet. A Tatabányán és Székesfehérvárott jelen lévő vállalkozások tömege akár az egész régió jövedelmi viszonyaira kihathat" - jegyezte meg Kui János, a GfK Hungária Kereskedelem szektorának menedzsere.

Győr-Moson-Sopron (104,7) kisebb visszaeséssel is megőrizte tavalyi 4. helyezését, míg Vas (104,1) megelőzte Pest megyét (103,3), így az 5. helyre került. A többi megye vásárlóereje - a tavalyi évhez hasonlóan - idén sem érte el az országos átlagot. Az indexek Heves, Tolna és Békés megyében mutatnak nagyarányú növekedést. Baranya, Nógrád és Zala viszont jelentős csökkenést szenvedett el. A sereghajtók változatlanul Bács-Kiskun (18.), Békés (19.) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (20.), ahol Bács-Kiskun és a legnagyobb nehézségekkel küzdő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vásárlóerő-indexe ráadásul kis mértékben tovább csökkent.

Kiszámoltuk: kilenc hosszú hétvége lesz jövőre - KATTINTS!

A települések rangsorában idén is voltak változások. Az 1000 főnél nagyobb népességű települések rangsorában (Budapest nélkül) idén az első helyen Telki végzett (144,0), utána Üröm (138,1), a tavalyi első Csopak (137,2), majd Paks (133,7) és Nagykovácsi (133,2) következik. Budapestnek egyébként 5 olyan kerülete van, ahol Telkiét is meghaladja az egy főre jutó vásárlóerő.


A legszegényebb települések sorrendjében alig történt változás, ám az indexértékek tovább csökkentek. Az 5. legszegényebb település idén Vilmány helyett Taktakenéz, az utolsó 4 település (Kántorjánosi, Szendrőlád, Alsószentmárton és Tiszabő) sorrendje megegyezik a tavalyival.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vásárlóerő-index évek óta Budapest XII. kerületében a legmagasabb (161,9). Ezt szembeállítva a legszegényebb Tiszabő vásárlóerő-indexével (40,4) majdnem pontosan négyszeres jövedelemkülönbség fedezhető fel.


Googlemaps beágyazás

Nagyobb térképre váltás

"Vásárlóerejét tekintve az ország megosztottsága hasonló a korábbi évekéhez: Budapest és vonzáskörzete, valamint a tőle északnyugatra elhelyezkedő területek a leggazdagabbak" - mondta el Kui János. "A nagyobb városok és a Balaton környéke többnyire átlag felett teljesít, a legszegényebbek pedig az ország aprófalvas térségei az északkeleti és délnyugati végeken" - tette hozzá a szakember.

Így számolnak
A tanulmány célja a lakosság és a háztartások rendelkezésre álló, elméletileg elkölthető jövedelmének meghatározása. A GfK által számolt vásárlóerő alapjául a bevallott jövedelmekről összegyűjtött adatok szolgálnak, kiegészítve az aggregát mutató kialakítását sok más forrással - így a vonatkozó munkanélküliségi statisztikával, a lakosság és háztartások számával, vendégéjszakák számával, személygépkocsi-ellátottságával, vállalkozók és vállalkozások számával, a vezetékes telefonnal való ellátottsággal stb., tartalmazza továbbá a GfK Cenzus adatokat is.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 28. 12:46
Magyar Péter, Magyarország leendő miniszterelnöke Tarr Zoltánt, a TISZA Párt alelnökét kérte fel a T...
Bankmonitor  |  2026. április 28. 09:05
Egyes statisztikák alapján több, mint 500 ezer magyar költözhetett ki külföldre dolgozni az elmúlt é...
Holdblog  |  2026. április 28. 08:02
A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a TISZA által diktált gazdaságpolitika mennyire képes...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?