Kiemelkedően magas kamatot kínál most az Erste Bank azon ügyfeleinek, akik az Erste KamatBiztos névre keresztelt konstrukcióban helyezik el megtakarításukat, továbbá az Erste On-line bankszámla most még nagyobb költségmegtakarítással vehető igénybe.
Sztanó Imre, az Erste Bank lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagja elmondta: az Erste KamatBiztos Betét egy 6, illetve 12 havi ismétlődő, tőkésedő forint lekötött betét, amely az első kamatperiódusra akciós, kiemelkedően magas kamatot kínál minden új megtakarítás elhelyezése esetén egyéb feltétel teljesítése nélkül.
A 6 havi betét kamata az első kamatperiódusban évi 11,00 % (EBKM: 11,47 %), a 12 havi betét kamata pedig az első kamatperiódusban évi 11,50 % (EBKM: 11,66 %). A konstrukcióban minimum 100 ezer, és futamidőnként maximum 50 millió forint helyezhető el. A betétlekötés feltétele, hogy az elhelyezni kívánt összeg teljes egészében új forrásból származzon.
Az igazgatósági tag hozzátette: a mostani akció keretében egy évig ingyenes számlavezetést kínálnak azon ügyfeleknek, akik új On-line bankszámlát nyitnak és legalább 100 ezer forintot helyeznek el. Az On-line bankszámla fontos előnye, hogy az ügyfelek akár otthonról is, kényelmesen és gyorsan intézhetik pénzügyeiket. A számlához kapcsolódó havi első két készpénzfelvételi tranzakció díjmentes, akárcsak a TeleBank és a NetBank szolgáltatás, amelyek segítségével kedvező díjtételek mellett intézhetik az ügyfelek pénzügyeiket, többek között a NetBankon indított forint átutalások díjmentesek.
Brutális vagyonon ül a 100 leggazdagabb magyar: ennyi pénze van Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak
Egy év alatt 14 százalékkal, 12 579 milliárd forintra nőtt a száz leggazdagabb magyar vagyona
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







