Száguld a pesti tőzsde vezető indexe, a BUX, az állampapírpiacon is megjelentek az enyhülés jelei, és a magyar deviza is erősödni kezdett, ismét 290 forint alatt váltják az eurót. A piacokat a nemzetközi jókedv repíti, arról azonban megoszlanak a vélemények, mennyire marad tartós az optimizmus.
Harmadával emelkedtek az elmúlt négy hétben a feltörekvő piacok részvényindexei, a BUX is 34 százalékkal nőtt márciusi mélypontja óta. Mark Mobius, az egyik legnagyobb feltörekvő piaci guru szerint már a bika tombol a parketten, és hibát követ el, aki nem vásárol be az alulértékelt részvényekből. Mobius különösen az orosz, a kínai és a kelet-közép-európai piacokban lát nagy fantáziát.
Az ellentábor szerint aki a világban tombola recesszió, így nem lehet a bikapiac kezdetéről beszélni. Az egy hónapos drágulás után ismét korrekció kezdődik, és ahogy a recesszió elhúzódik, a világ piacai is folytatják lejtmenetüket. Martin Marnick, a Helsman Global Trading igazgatója szerint "aki most bika piacról beszél, tipikusan olyan ember, aki a félig üres pohárban azt látja, hogy félig még tele van." Szintén a pesszimisták táborát erősíti Nouriel Roubini.
A hazai elemzők közül Gyurcsik Attila, a Concorde elemzője szerint csak átmeneti a jókedv, mely akár még sokáig el is húzódhat, ám lesznek még mélypontok. A magyar piacon komoly drámára már nem lehet számítani, de a főbb indikátorok azt mutatják, az árfolyamok rendkívül hektikusan mozognak majd.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







